A személyes pénzügyek megtervezésével megtanulhatod, hogyan tegyél szert pénzügyi forrásokra, és miként használhatod, irányíthatod azokat a lehető leghasznosabban. Ennek segítségével jobban tudsz majd gazdálkodni vagyonoddal, ami elvezet egy magasabb életszínvonalhoz.

A jelenben megkeresett pénzt kétféleképpen használhatod fel. Elköltöd most, a jelenbeli kiadásaidra, vagy elteszed későbbre, és a jövőben használod fel. Ha sikerül meghatároznod a költekezési szokásaidat, az nagyban hozzájárul a személyes pénzügyi menedzsment sikeréhez. A cél természetesen az, hogy a lehető legboldogabb életet érd el a rendelkezésedre álló pénzből.

Költekezés a jelenben

A jelenbeli költekezésünket alapvetően meghatározzák a szükségleteink, illetve az általános fogyasztási hajlandóságunk, ami nem más, mint a fizetésünkből átlagosan jelenben elköltött pénzünk aránya.

Pl: Bevétel: 100.000 Ft, ebből megtakarítás: 10.000 Ft

Fogyasztási hajlandóság: 90%, megtakarítási hajlandóság: 10%

Vannak, akik nagyon keveset keresnek, így nekik szinte minden pénzüket a szükségleteik kielégítésére kell költeniük, mint például a napi betevőre, ruhára és egy helyre, ahol aludni tudnak. Az ő fogyasztási hajlandóságuk magas, hiszen a fizetésük nagy részét ezekre kell áldozniuk.

Ugyanakkor, van egy másik csoport, egy jóval tehetősebb, akiknek szintén magas a fogyasztási hajlandóságuk, pedig ekkor már nem a szükségletekről van szó. Sőt, az a tapasztalat, hogy a megtakarítási hajlandóság sokszor nem növekszik a fizetés emelkedésével. Nagyon sokan, akikről azt gondoljuk, hogy jól megy nekik, valójában teljesen el vannak adósodva, és hónapról hónapra élnek.

Nagyon sokan, akik azt gondolják, hogy „én nem tudok félretenni” valójában csak kifogásokat gyárt, mert egyszerűen nem akar félretenni.

Sokakat nem így neveltek, az iskolában nem tanítják meg a sikeres személyes pénzügyek alapjait. Ha olvastad a „The Millionaire Next Door” című könyvet, akkor tudhatod, hogy kutatások igazolják, hogy a gazdag emberek nem attól gazdagok, hogy sokat költenek, hanem attól, hogy félretesznek.

Akik félretesznek, és rendelkeznek megtakarítással, azoknak van választásuk, vannak lehetőségeik:

  1. Nem függnek a munkahelyüktől, bármikor válthatnak
  2. Nem kell törlesztőrészletekre pazarolniuk a fizetésük jelentős részét
  3. Ki tudják használni az adandó alkalmakat, ha pl. vállalkozást indítanak
  4. Nem kell tartaniuk attól, hogy elveszítik a munkájukat
  5. Nem kell attól félniük, hogy egészségi állapotuk miatt nehéz helyzetbe kerülnek
  6. Nem kell aggódniuk a nyugdíjas évek miatt, ami sokaknak nyomorúságos lesz

Ha nincs megtakarításod, akkor rabszolgaként dolgozol. Azért dolgozol, hogy dolgozhass holnap is, és közben fenntartsd a jólét látszatát. Mennyi hiteled van? És mennyi megtakarításod? Az össz. vagyonod (megtakarítás+tulajdonok-hitelek) egyáltalán nagyobb, mint nulla?

A jövőbeli kiadásaink

Bármilyen pénzügyi tervet is készítesz, kell, hogy szerepeljenek benne a jövőbeli kiadásaid, amikre a jelenben kell felkészülnöd.

A jelenben megkapott fizetésünk, nem csak a jelenbeli költségeinkre vannak. Ha ezeket a megtakarításokat különböző befektetésekbe helyezed el, maximalizálni tudod a rajtuk elért hozamot, azaz dolgoztatod, amíg szükséged nem lesz rájuk.

Ilyen – és talán a legfontosabb – cél lehet a nyugdíjra való felkészülés. Bármilyen rossz anyagi helyzetben is vagy jelenleg, muszáj elkezdeni a megtakarítást.

Ha nem kivitelezhető, hogy tízezreket tegyél félre, akkor tegyél félre csak néhány ezer forintot, akár kevesebbet. Az apró megtakarítások jó szokássá fognak válni, és gyermekeinknek is jó példát mutatunk vele.

Sokan azt hiszik, hogy csak a gazdagoknak kell tervezni

A pénzügyi tervezés elengedhetetlen része kell, hogy legyen a család stratégiájának, legyen szó akár átlag feletti vagy az alatti fizetésekről. Ha elég pénzed van, akkor a tervezés segít, hogy okosan költsd el azt, és bölcsen fektess be, ha kevés, akkor pedig segít abban, hogy egy magasabb életszínvonalat érhess el.

Mindenkinek szüksége van tervezésre. Azzal, hogy van egy célod, és egy konkrét terved, máris előnybe kerültél azokkal szemben, akik csak sodródnak az árral, és úgy reagálnak a különböző élethelyzetekre, ahogy éppen sikerül.

Ha például autót akarsz venni, akkor nem csak az autó árával és az esetleges törlesztő részletekkel kell számolnod, hanem az onnantól felmerülő extra költségekkel is.

Ha előre készítesz tervet, hosszabb időn keresztül készülsz fel a vásárlásra, sokkal jobban fogsz járni, mint az, aki az autókereskedésben ajánlott hitelkonstrukciót fogadja el.

5 mérföldkő, hogy egyenesbe jöjj pénzügyileg

  1. Kezdd el precízen vezetni (írni) pénzügyeid és tartsd a pozitív mérleget.
  2. Rakj össze egy valós havi keretet, amiből meg tudsz élni.
  3. Gyűjts egy általad választott célra úgy, hogy először mindig oda fizess.
  4. Kezdj el komolyan gyűjteni a nyugdíjadra.
  5. Építs fel egy vésztartalékot. (6 havi fizetésed legalább!)

A pénzügyi tervezés 5 lépése

  1. Pénzügyi célok meghatározása
  2. Pénzügyi terv és stratégia kidolgozása, a célok eléréséhez
  3. A tervek és stratégiák véghez vitele
  4. Rendszeres felülvizsgálat, ellenőrzés, és a költségvetés javítása, hogy a célokat biztosan elérd
  5. Fogalmazd újra céljaid, és vizsgáld felül terveid, ahogyan a személyes körülmények változnak.

Alapvetően fontos, hogy rendelkezzünk legalább 6 havi fizetésünkkel úgy, hogy ahhoz bármikor hozzá tudjunk férni. Ez bármikor kellhet. Akár egy betegség, akár tartós munkanélküliség, vagy bármilyen váratlan esemény esetén kell, hogy legyen vésztartalék.

Sok emberrel beszéltem, akiknek ez sajnos nem volt meg, és amikor ez vagy az tönkrement, hitelből kellett fedezni. Onnantól kezdve az életük teljesen megváltozott. A hitelek kamatai elvitték a pénzt, amit félretehettek volna, és ahogy tönkrement még valami, vagy újabb kiadás merült fel, ismét hitelhez kellett folyamodni.

Ezt nevezik adósságspirálnak, amelybe sokan belekerülnek, köszönhetően a személyi kölcsönöknek, hitelkártyáknak, szabad felhasználású hiteleknek és a különböző áruvásárlási hiteleknek, amelyeket jobb nem „kihasználni”.

Sokan azt gondolják, hogy majd akkor kezdenek el nyugdíjra félretenni, ha a gyerekek már kirepültek, de nem gondolnak arra, hogy akkorra majd más költségek fognak jelentkezni. A gyerek valószínűleg az életkezdés elején ugyan úgy számít majd a szülők támogatására, illetve a nagyszülők meg pont ekkorra érnek abba a korba, amikor nekik is szükségük lehet segítségre.

Nem lesz elég 20 évig havi 20.000 forintot félretenni, bár sokan ezt nem látják még. A 40-50 éves korosztálynak 50 ezer forint körül kellene félretenni nyugdíjas éveire. Természetesen ez mindenkinél egyedi, de ne gondoljuk azt, hogy azért mert kötöttünk egy életbiztosítást 3 éve 15.000 forintos havi díjjal, az megoldotta a nyugdíjkérdést.

Érdemes betartanod az 50-30-20-as szabályt! Ez azt jelenti, hogy a kereseted maximum 50%-át költheted el a mindennapos, fix kiadásaidra, mint lakbér, rezsi, étel-ital.

A 30%-a azok a változó kiadások, amik esetlegesen jelentkeznek, és nem létszükséglet. Ilyen lehet az étterembe járás, a mozi, de akár az autód is!

A bevételeid 20%-át pedig minden esetben még a hónap elején tedd félre valamilyen hosszabb távú, magasztosabb célra, mint például a nyugdíj, vagy megtakarítás a gyermekednek.

Lehet, elsőre lehetetlennek tűnik, de javaslom, hogy próbáld ki. Rá fogsz jönni, ha jobban odafigyelsz a költéseidre, kicsit kreatívabb leszel, te is legalább ennyit félre tudsz tenni.

Ha ezt a szabályt betartod, bármennyi is legyen a kereseted, valószínűleg nagy pénzügyi problémáid nem lesznek. 

[fusion_builder_container hundred_percent=”yes” overflow=”visible”][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Szívesen tanulnál a pénzügyekről? Íme, egy 14 napos, ingyenes kihívás és tréning!

Szeretnél szakértői segítséget? Kérj valódi pénzügyi tanácsadást!

[/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]