A hitel egy nagyon drága szolgáltatás. Amikor pénzt kapunk a banktól, akkor ő kockázatot vállal, lemond a pénze befektetéséről, és ezért cserébe tőlünk kamatot szed. Ebből van a nyeresége, ami nem kevés. Ebből kell megfizetnie a rossz ügyfeleken elszenvedett veszteségeket. Összességében hitelt felvenni drága, de hogyan kerülhetjük el?

A modern társadalomban teljesen természetes, hogy el vagyunk adósodva. Még azok is tartoznak közvetetten, akik soha életükben nem vettek fel hitelt, hiszen az államadósság kamatait mindannyian fizetjük.

Már az egyetem alatt a legtöbben kénytelenek diákhitelt felvenni – ami egyébként nem hülyeség, de nem mindegy mire költi a gyerek – az életkezdés során pedig a lakáshitel, autóhitel majd a személyi kölcsönök és hitelkártyák jönnek sorban.

Míg egy diákhitel 2, vagy egy lakáshitel viszonylag alacsony kamaton megkapunk, addig egy személyi kölcsön, hitelkártya vagy áruhitel gyakran 30-40%-os THM-mel fut. Ez azt jelenti, hogy 100.000 forint tartozásra évente 30-40 ezer forintot fizetünk ki. Ezek a kis összegű hitelek a legveszélyesebbek és a legkönnyebben elkerülhetőek. Sok családnak nem kellene más, mint egy néhány százezres vésztartalék, amihez nyúlhatnának a hitel helyett.

Hogyan növelheted megtakarításaid, ha úgy érzed, keveset tudsz félretenni?

1. Ne költsd el, ami könnyen jött

Baráti körömben is látom, hogy amint egyik ismerősöm nagyobb pénzhez jut, még meg sem kapta az összeget, máris olyan kiadást tervez, amivel „jobbá teszi az életét”. Nyaralás, autó, lakásfelújítás, vállalkozás. Ezek közül a lehető legrosszabbak az olyan kiadások, amik fenntartása később szintén pénzbe kerül majd. Pl.: egy légkondi felszerelése, vagy az autó. Nem csak, hogy elköltik a vésztartalékot, de azt a havi keretet is tovább csökkentik, amikből eddig sem sikerült vagyont felhalmozni.

Ha örökölsz, nyersz, prémiumot kapsz, vagy sikerül végre összegyűjteni egy kis pénzt, ezúttal ne költsd el.

2. Írd a kiadásaid és bevételeid, hogy lásd, hol tudsz egyszerűen spórolni

A piackutatók jól tudják, hogy már magában az, hogy valaki elkezdi írni, hogy mire mennyit költ hatással van a költésekre. Amikor megkérnek embereket, hogy naplózzák a kiadásokat kutatási céllal, hogy megvizsgálják, hogy a család mikre költ, három hónap után cserélni kell a kutatásban szereplő személyeket. Miért? Mert a számok láttán akaratlanul is rájönnek, hogy mit csinálnak rosszul, és megváltoznak a költési szokásaik a kutatás hatására.

Erre egy excel tábla teljesen megfelelő. 3 hónap után nagyon szépen látszik, hogy mire megy el a pénz, mennyi a napi átlag költés, és ez hogyan változik. Fontos, hogy minden apró költségek vezess.

3. Optimalizáld megtakarításaid

Bármennyire is szeretnénk, ha a félretett pénzünkhöz sosem kellene hozzányúlni, sajnos mindig vannak váratlan kiadások és vannak olyanok is, amik ciklikusan ismétlődő nagyobb költségek. Ezért nem elég csak hosszútávon félretenni, számolnunk kell azzal is, hogy évente egyszer elmegyünk nyaralni, 5 évente felújítunk a házon, és két havonta tönkremegy valami.

Ehhez különböző előtakarékosságok szükségesek. A lakásfelújításokra remek lehet a 4 éves lakástakarék-pénztár, amivel az OTP-nél 14,38%-os garantált EBKM-et érhetünk el, a legtöbb pénzt pedig a Fundamentával gyűjthetjük, összesen 1 329 504 Ft-ot 4 év három hónap alatt, havi 20.000 forint megtakarítása mellett.

A rendszeres javításokra olyan számlát válasszunk, amiről könnyedén tudunk kivenni pénzt. Itt a kamat kevésbé fontos, a lényeg, hogy ne költsük el másra, legyen rajta puffer, amikor jön a váratlan kiadás. Ilyen számlát már ingyen is találunk. Ez lehet az Államkincstárnál, OTP-nél, CIB-nél, de valószínűleg számlavezető bankjánál is tud nyitni egy ingyenes alszámlát.

Az évente, vagy ritkábban jelentkező költségekre használjunk rendszeres megtakarítási számlákat.

4. Automatizáld a fizetéseket

Használj internetbankot és állítsd be a számlák és megtakarítások automatikus fizetését. Csinálj költségvetést. Számold ki, hogy mennyi pénzből kell megélned, hogy mindig maradjon tartalék, és gazdálkodj okosan. Lehet, hogy apróságokról ehhez le kell mondani, de ha ezzel elkerülheted a felesleges hitelkamatokat, akkor összességében így is sokkal többet fogsz tudni költeni, mintha feleslegesen fizetnél hiteltörlesztőt.

A pénzmozgások automatizálásával kiszűröd a humán tényezőt, kisebb lesz a kísértés, és néhány hónap után már észre sem veszed, és folyamatosan egyre több pénzed lesz.

5. Keress több pénzt, ne állj meg

Sokan nem is gondolják, hogy mennyivel több van bennük, mint amit most csinálnak. Mások tudják, hogy több van bennük, de a helyzetüket ráfogják az igazságtalan körülményekre. Ezeken lépj túl, vedd kezedbe a saját sorsod, és dolgozz keményen, hogy javíts a helyzeteden. Te is pontosan annyit keresel, amennyit a piacon a munkádért adnak. Ha ennél többet érsz, akkor add el képességeid többért, vagy építs egy olyan vállalkozást, ahol ez megtérül.

Ez a legtöbb esetben sok tanulással jár, sok energiával. A legjobb, ha ebben van aki támogat, esetleg közösen csinálják. Magyarországon nagyon sokan keresnek jól, olyanok is, akik saját erőből építették fel azt amijük van. Meg lehet csinálni, és ehhez rengeteg ingyenes tananyag elérhető az interneten. Olvasson üzleti könyveket, képezze tovább magát a szakmájában, tanuljon nyelvet és érjen többet a munkaerőpiacon.

Egy-egy érdekes interjú a Sziget Fesztivál szervezőjével és Norbival.

Azért is írtam eleinte, hogy a diákhitel nem feltétlen rossz, mert jó befektetés lehet. A diákhitel 2 2%-os kamatot számol fel, ami a várható inflációval egyenlő, azaz mondhatni ingyen van. Cserébe diplomával mondjuk másfélszer többet is kereshet, ami ha csak havi 50.000 forint, máris 2 év alatt megtérül a képzés, utána pedig élete végéig jobban élhetsz.

6. Számolj utána, keress alternatívákat

Ne vegyél meg mindent az első helyen. Ne legyél rest. Használj ár összehasonlító oldalakat, keress több megoldást az interneten. Ez igaz pénzügyi termékekre is. Ha van életbiztosításod, lakáshiteled, azokat két évente vizsgáltasd felül szakértővel. Ehhez használhatod az ingyenes online tanácsadást is.

Nézzünk egy most akciós OTP személyi kölcsönt. Ha 300.000 forintot veszünk fel két évre, akkor 371 822 forintot fizetünk vissza. Két év alatt tehát 71.822 forintot spórolhattunk volna meg, plusz a megtakarítása kamata.

Sajnos azt látom, hogy ha pénzügyi termékről van szó, akkor a lakosság nagy része még mindig csak a hitelig lát. Türelmetlenek vagyunk és jobb most kevesebb, mint később több. Ez olykor megérhető, de legtöbb esetben nem racionális. Találjuk meg az egyensúlyt, minden esetben számoljunk a következményekkel, és gondoljon arra is, hogy nyugdíjára is félre kell tegyen.

Tanácsot, véleményt kérne? Kérjen személyes, vagy ingyenes online pénzügyi tanácsadást!

Kérdése van? Vitatkozna? Írja meg kommentben, vagy nekem személyesen!