Melyik a legjobb abszolút hozamú befektetési alap 2013 – ban? Melyik biztonságos, melyik kockázatos? Hogyan érdemes abszolút hozamú befektetési alapba fektetni? Íme, egy összehasonlítás és egy lista a legjobb abszolút hozamú alapokról.

Először is nézzük, mitől különlegesek az abszolút hozamú befektetési alapok?

A befektetési alapokról már itt írtam. Tudjuk, hogy az alapok sok befektető pénzét gyűjtik össze, majd azokat egyszerre kezelik egy előre meghatározott stratégia szerint. Ennek előnye, hogy kis pénzzel is megfelelően tudunk diverzifikálni, másik, hogy szakember kezeli a pénzünket.

Az abszolút hozamú befektetési alapok attól különlegesek, hogy a céljuk a lehető legmagasabb hozam elérése, bármilyen piaci körülmények között. Más szóval az alapkezelő a legjobb tudása szerint kezeli az abszolút hozamú alapba fektetett pénzt, és nincs megszabva, hogy minden áron például kötvényekbe kell fektetnie.

Egy kínai részvény alapnak megvan ugyanis az a kockázata, hogy ha a kínai gazdaság lassulása miatt a befektetők kerülik a kínai részvényeket, és azok köztudottan esni fognak, az alapkezelő akkor sem hagyhat fel a kínai részvényekkel, hiszen az alap stratégiája egyértelműen meghatározza a kínai részvények arányát a portfólión belül. Az abszolút hozamú alapoknál nincs megkötve a szakértő keze.

Az abszolút hozamú alapokat egyébként legalább 2 évig ajánlják tartani, de szerintem a 2 év elég kevés. Ennyi időre kockázatos abszolút hozamú alapba fektetni, Inkább akkor fektetnék abszolút hozamú befektetési alapokba, ha egy draw down esetén tudok várni 1-2 évet is akár.

Hogyan válasszuk ki a legjobb abszolút hozamú befektetési alapot?

A befektetési alapokat sok szempont szerint meg kell vizsgálni, és fontos, hogy mielőtt befektetnénk, olvassuk el az alap stratégiáját. Ebből kiderülhet például, hogy manapság sok alapot neveznek abszolút hozamú alapnak, amik valójában nem is abszolút hozamúak, csak mivel ez most olyan „trendi”, ezért ezt a nevet adják neki. Persze más fontos információt is találunk az alap leírásában.

Ezután vizsgáljuk meg a befektetési alap mutatóit. Röviden bemutatok pár mutatót, majd azok alapján összehasonlítom a TOP 11 abszolút hozamú befektetési alapot.

Hozam: Ezt nem kell bemutatni, az amatőr befektetők hajlamosak csak a múltbéli hozam alapján dönteni. Ez hiba. A hozamot évesítve értem, azaz 10% hozam 3 évig, az X*1,1*1,1*1,1 = 1,331 (33,1% hozam összesen)

Szórás: Megmutatja, hogy mennyire gyorsan ingadozik a befektetési alap árfolyama. Minél gyorsabban, annál kockázatosabb egy abszolút hozamú alap.

Indulás ideje: Mikortól él az abszolút hozamú befektetési alap? Ha nem rég óta, akkor nem láthatjuk, hogy miként viselkedett például a válság alatt, csak az utolsó két év adataiból nehéz messzemenő következtetést levonni, tehát ez is kockázatot jelent.

Drawn down (DD): Az abszolút hozamú befektetési alap legnagyobb zuhanása. Ha a legrosszabbkor fektetett volna be, akkor mennyi pénzt bukhatott volna el? Célszerű ezzel az értékkel is számolni, főleg rövid távú befektetés esetén. Mi történne, ha holnap elbukná a pénze 25%-át? Ha bajba kerülne, ne fektessen abszolút hozamú befektetési alapba.

DD időszak: Megmutatja, hogy mennyi ideig volt mínuszban az alap a draw down után. Minél több időbe telt mire visszakapta a pénzét, annál kockázatosabbnak minősül.

Sharpe mutató: A szórás és a hozam aránya. Minél magasabb, annál jobb. Ez egy számban mutatja a kockázatot és a hozamot. Hasznos mutató, de egy néhány éves alapnál kevés információra alapoz, nem veszi figyelembe a drawn downt, stb.

Az abszolút hozamú befektetési alapok összehasonlítása

A következő táblázat a fenti mutatók alapján listázza az abszolút hozamú alapokat. A színek az általam szubjektív módon meghatározott pozitívumot / negatívumot / semlegességet jelölik. Piros = óvatosság, barna = közömbös, zöld = kiváló.

A legjobb abszolút hozamú befektetési alapok összehasonlítása táblázat (klikk a képre a nagyításhoz!)

abszolút hozamú alapok táblázat összehasonlítás

abszolút hozamú alapok összehasonlítása

Ezek az abszolút hozamú alapok a top lista élén vannak, ha hozam szerint keresünk befektetési alapot, ezért nem szabad azt gondolni, hogy minden abszolút hozamú alap jól hoz. Éppen ezért tettem a sor végére a Generali alapját, hogy lássa, hogy ilyen alapból is sok van, ezért ez puszta véletlen is lehet, hogy az első 11 ilyen magas hozamot ért el.

Nem cél kiválasztani egy abszolút hozamú befektetési alapot és minden pénzünket abba tenni. Ugyan úgy, mint a hagyományos befektetési alapoknál, itt is diverzifikálni kell, azaz több alap között kell megosztani a befektetésünket. Másrészről pedig az sem biztos, hogy minden pénzünket abszolút hozamú alapba kell tenni. Inkább csak azt, amit szívesen kockára teszünk.

Melyik abszolút hozamú alapokat érdemes választani?

Mivel a legjobb hozamú alapok közül válogattam, ezért nem meglepő, hogy elég sok zöld számmal találkozunk a hozamok között. Még a barna színű számok is meglehetősen nagyok, szerintem sokan elégedettek lennének a 8%-os hozammal is. A legjobb, ha nem vagyunk kapzsik!

Azt vegyük figyelembe, hogy azoknál az alapoknál, amelyekről több információnk van, azaz régebb óta működnek és például megéltek egy válságot, azoknál a draw down valósabb képet adhat. Például az OTP Trend -22,51% DD-je és 212 napja nagyon magas kockázatra utal, hiszen az alap alig 2 éve működik, míg a Concorde VM 4,88% DD-je engem meggyőz, hiszen majd 8 év alatt ez volt a maximum esése, beleértve a 2008-2009-es lejtmenetet.

Konkrét legjobb abszolút hozamú alapokat nehéz választani, és akármennyire is körbejárjuk a témát, benne van a pakliban, hogy rosszul döntünk. A választás függ az egyéntől, a körülményektől, a pénz nagyságától. Ha a biztonságot tartjuk szem előtt, – már amennyire az abszolút hozamú alapok biztonságosak lehetnek – akkor néhány alapot kizárhatunk:

Az OTP Trend és OTP EMDA magas szórása miatt nálam rövidtávra azonnal kiesik. Szintúgy a Parvest és a Generali. Szintén kizárnám az OTP G10-et, hiszen utóbbi 2 év alatt 13,5% szórás nekem magas, ráadásul 98 nap DD-vel.

Marad tehát 7 abszolút hozamú alap, amit akár egy portfólióban is el tudnék képzelni:

Platina Pí, Concorde Hold, OTP Supra, Concorde Colombus, Aegon MM, OTP új EU, Concorde VM.

Ezután érdemes még megnézni az alapok költségeit, és az alapján akár tovább szelektálni. A magas sikerdíj például arra ösztönözheti az alapkezelőt, hogy magasabb kockázatokat vállaljon, ráadásul ezért cserébe még a hozam egy bizonyos százalékát is levonják tőlünk.

Hogyan érheti el ezeket az abszolút hozamú alapokat egyszerre, a legegyszerűbben? Tudta, hogy Önnek nem kell bemennie a Concorde-hoz, OTP-hez, Aegonhoz külön-külön számlát nyitnia? Van egy sokkal egyszerűbb és olcsóbb megoldás. Egy nagyon alacsony díjú értékpapírszámla, amivel az összes fent listázott alapot elérheti egy kattintással. Melyik ez?

Nem akarok nyíltan nagy reklámozásba kezdeni ezért, ha érdekel, akkor kérj online tanácsadást itt. Hogyan érheed el, az említett abszolút hozamú alapokat a legolcsóbban? Azonnali válaszhoz kattintson ide.

Tanácsot, véleményt kérnél? Kérj személyes, vagy ingyenes online pénzügyi tanácsadást!

Kérdésed van? Vitatkoznál? Írd meg kommentben, vagy nekem személyesen!

Szeretnél jó döntést hozni egy konkrét pénzügyi kérdésben?

TEDD FEL KÉRDÉSED ÉS 24 ÓRÁN BELÜL VÁLASZOLUNK!

Sokan százezreket spóroltak meg azzal, hogy megírták kérdésüket mielőtt elfogadták egy ügynök, vagy pénzintézet ajánlatát. Próbáld ki, INGYEN!

TEDD FEL KÉRDÉSED MOST!