Ezúttal a CIG Pannónia Nyugdíj KötvényE befektetési egységekhez kötött biztosítási / megtakarítási szerződést fogjuk megvizsgálni. Szokásunkhoz híven, nem elégszünk meg a legtöbb független tanácsadó által hangsúlyozott előnyökkel, de a hátrányokat és a költségeket is megvizsgáljuk.  

A CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény E unit-linked biztosítást a biztosító főként ügynökökön és független biztosítási tanácsadókon keresztül értékesíti.

Ez a cikk a tanácsadók számára is értékes segítség lehet, hiszen a termékoktatással ellentétben itt valóban pártatlanul hallhatnak a CIG Pannónia megtakarításáról.

Hogyan tudod eldönteni, hogy jó-e a CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény E?

Fontos megérteni, hogy a személyesen értékesített termékekben mindig magas jutalékot kénytelen beépíteni a biztosító, hiszen a tanácsadónak havi néhány ember meggyőzéséből kell megélnie.

Nem ritka, hogy egy-egy ilyen szerződésért a tanácsadó több százezer forintos jutalékot kap. Jellemzően az első éves díjat az ügyfél teljesen a tanácsadó jutalékára fizeti ki. (Ez a legtöbb biztosításnál így van sajnos.)

A magas jutalékok miatt ezeknek a termékeknek a költségeik is magasabbak lesznek, hiszen a biztosítónak ki kell fizetnie a tanácsadót.

Sajnos vannak tanácsadók, akik még mindig aszerint a régi tévhit szerint értékesítenek biztosítási termékeket, miszerint az egyik biztosítónál jobb az alapkezelő, vagy magasabb hozamokat lehet elérni. Ez egy gyakori értékesítési érv a magas költségű termékek mellett, mert nehezen lehet belekötni.

Az, aki el akarja adni a drága terméket, csak kiválasztja a legjobban teljesítő alapokat, és azok (véletlenül) magas hozamát általánosítja hosszú távra. Ez egy óriási baklövés az ügyfél számára.

Erről bővebben itt írtunk: Amatőr hiba: ne a múltbeli hozamok alapján fektess be!

Márpedig rendkívül fontos megérteni, hogy szinte minden hosszú távú megtakarításon keresztül hasonló hozamokra lehet számítani.

Nincs olyan, hogy a CIG Pannónia biztosítónál magasabbak a hozamok, vagy a CIG Pannónia Warren Buffett alap jobban fog hozni a jövőben. Ezt nem lehet tudni, és azok a tanácsadók, akik erre építik az értékesítés, sajnos bedőltek ennek a régi trükknek, vagy tudatosan akarják félrevezetni az ügyfeleiket.

Ne hidd el tehát, hogy a bemutatott alap miatt érdemes a CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény E-t választanod.

Hogyan érhetsz el magasabb hozamot?

Azonos kockázatvállalás mellett, azonos hozamokra számíthatunk, teljesen mindegy, hogy életbiztosításról, vagy értékpapírszámláról van szó. Erről bővebben itt: A hozam és a kockázat kéz a kézben jár.

Márpedig azt, hogy mekkora összegre számíthatsz a futamidő végén, mindössze két dolog határozza meg, amennyiben végig fizeted a szerződést:

  1. A befektetéseden elért hozamod
  2. A használt számla (pl. CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény E) költsége

Hiába érsz el kimagasló, 8%-os hozamot, ha a termék költsége 5%. Akkor ennyi erővel állampapírba is tehetted volna a pénzed 3% garantált kamatra, viszont akkor nem kellett volna ekkora kockázatot vállalnod. (A 8%-os hozam már 6-os kockázati szint a 7-es skálán!)

Sőt, tehetted volna pontosan ugyanabba a befektetésbe a pénzed 8%-os hozamra, egy 2%-os költségű számlára, és máris dupla akkora hozamot értél volna el.

Sajnos naponta kapunk olyan kérdést, hogy mit lenne érdemes csinálni az 5-10 éve megkötött megtakarítással, mert jóval kevesebb pénz van benne,mint amit befizettek.

Amikor lemodellezzük a konkrét megtakarítást, az esetek 90%-ban nem a portfólió hozamaival van probléma, – főleg nem az elmúlt pár évben – hanem a magas költségekkel, amit még a 7-8%-os hozam sem képes kitermelni.

Mennyit számít a költség hosszú távon?

Végezzünk egy összehasonlító kalkulációt az eddigiek összesítésére. Egyelőre vonatkoztassunk el a CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény E -től, és nézzük meg általánosságban, mennyit számít 1-2% plusz költség.

Mondjuk, hogy havonta 30 ezer forintot tudsz félretenni. Ekkor évente 360 ezer forintot teszel be összesen. Számoljunk éves 7 százalékos hozammal 20 éves futamidőre és 3 százalékos indexálással (vagyis 3%-kal emeljük évente a félretett összeget, hogy az kövesse az inflációt).

Nézzük meg a következő éves költségeket feltételezve:

  • 1,5% éves költség mellett
  • 3% éves költség mellett
  • 5% éves költség mellett

Ahogy látni fogod, bizony az az egy-két százalék nagyon is sokat számít majd a végén.

Különböző költségű megtakarítások összehasonlítása eltérő időtávokon

(Klikk a képre a nagyításhoz)

A “veszteség” címszóval ellátott oszlopokban azt láthatod, hogy a tőle bal oldalra lévő megtakarítással mennyit veszítettél volna azzal, hogy nem az 1,5%-os éves költséggel dolgozó megtakarításon keresztül érted el a 7%-os hozamot.

Míg az első pár évben ez mondhatni “jelentéktelen” összeg, addig 20 éves távon már 2,6 és 5,3 millió forint a különbség. Ha belegondolsz, hogy csak évente 360.000 forintot teszel félre, ez megdöbbentően nagy különbség.

Persze, mondjuk 35 év múlva 14 millió forint nem annyit fog érni, mint ma. De ha megnézed a végösszegek arányait, akkor azt láthatod, hogy az 1,5%-os plusz költség a végösszegekben kb. 20% különbséget jelent. Minél hosszabb az időtáv, annál többet számít 1,5%!

Talán ez a grafikon még jobban szemlélteti a különbségeket:

35 év alatt majdnem a duplája gyűlik össze az olcsóbb megtakarításban!! Mindössze 3,5%-os költség tehát ilyen időtávon a befektetett pénzed FELÉT elvonja! Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy a megtakarítás költsége mekkora!

Mennyi ideig dolgozol ezért a pénzért?

Sokaknak megérne akár hónapokra is fizetés nélküli szabadságra menniük csak azért, hogy megtalálják a legjobb nyugdíjcélú megtakarítást. Ennek ellenére a legtöbben úgy választanak befektetést, mint ha cipőt vennének: az első ami szembe jön és tetszik, azt leemelik a polcról. Kész is az anyagi katasztrófa.

Jól jegyezd meg: két azonos megtakarítás közül azzal jársz jobban, amelyiknek alacsonyabb a költsége.

Nézzük meg, hogy ezeket a számokat ismerve, milyen költségekkel dolgozik a CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény E.

A CIG Pannónia Nyugdíjkötvény E költségei és bónuszai

Most pedig vizsgáljuk meg a CIG Nyugdíjkötvény E szerződési feltételeit. Azt már bizonyára tudod, hogy a CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény E egy rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött életbiztosítás. Életbiztosításként szinte alig funkcionál, arra a kockázati életbiztosítás való, ez nem.

Vagyis megtakarítási, befektetési funkciója van, tehát más megtakarításokkal, befektetésekkel érdemes összehasonlítani.

A szerződésnek a következő költségei vannak:

1. Szerződéskötési és fenntartási díj

Minden befizetésből azonnal levonásra kerülő költség.

Nem évente kerül levonásra, csak egyszer, de a fenti szabályok szerint, minden befizetésből.

Vagyis az első évben 78%-ot elvonnak, utána 47%-ot, majd néhány évig 18%-ot. Az első 2 év befizetéseinek azonnal búcsút is mondhatsz.

2. Kezelési díj

  • Likviditási Pro Eszközalap vonatkozásában: 0,155%/hó, vagyis 1,86%/év.
  • Tőkevédett Pro Eszközalap 2022 és Tőkevédett Pro Eszközalap 2025 vonatkozásában: 0,16%/hó, vagyis 1,92%/év.
  • Valamennyi egyéb eszközalap vonatkozásában: 0,165%/hó, vagyis 1,98% / év.

A likviditási eszközalapba bármilyen pénzt is tenni elég nagy butaság lenne, tekintve, hogy annak várható hozama a bankbetétekkel egyenlő, vagyis a költségek messze meghaladnák. Szintén igaz ugyanez a tőkevédett eszközalapra.

Arról, hogy miért nem éri meg a tőkevédett alap, itt írtunk: Miért ne vegyél tőkevédett alapot?

Marad tehát az éves szinten 1,98%-os költség, ami önmagában is már annyi, mint más befektetési alapoknál a teljes költség.

3. Portfóliókezelési díj és Letétkezelési díj

a) fix része: 0,648%/év.

b) sikerdíj: A referencia index és az alap hozama közti különbség 20%-a, minden évben!

4. Nyugdíjcélú eseti számlán fenntartási költsége

Ezt a költséget az eseti számla kezeléséért számítja fel a CIG Pannónia biztosító. Ennek mértéke 1%, melyet 4 részletben vonnak el, negyedévente

5. Alapok mögöttes költsége

Erről a költségről esik a legkevesebb szó, pedig még súlyosabb, mint az első pontban lévő költség. Az alapkezelési költségben ugyanis nincsenek benne az eszközalapok mögöttes befektetéseinek a költségei. Ezek a költségek a szerződési feltételekben sem jelennek meg, csak az eszközalapok mögé nézve láthatjuk.

Ez kb. 1,7% / év

Az alábbi táblázatból láthatjuk, hogy mekkora a kockázatmentes hozamhoz képest, mekkora többlethozamra számíthatunk a különböző alapokból, és azt is, hogy az alaphoz tartozó teljes költségmutató mennyivel haladja meg az MNB által megszabott ajánlást.

(ELTÉRÉS = ennyivel drágább, mint amit az MNB elfogadhatónak tart.)

A kockázatmentes hozamot (ami jelenleg 0-1% körüli) tehát 7%-kal haladhatjuk meg akkor, ha a legnagyobb kockázatot vállaljuk. Ebből viszont le kell vonni még a költségeket, melyeket alább, a bónuszok után fogunk összesíteni.

6. További költségek, melyek “csak” bizonyos esetekben jelentkeznek

Ezeket a költségeket megtalálod a szerződési feltételekben. Mivel nem fog mindegyik mindenkire vonatkozni, ezért ezeket csak felsorolás szintjén tesszük be, és később sem számolunk velük.

  • Adminisztrációs és kötvényesítési költségek
  • Eszközalap-váltás díja
  • Rendszeres, nyugdíjcélú eseti díj átirányításának díja
  • Részleges visszavásárlás költsége
  • Díjfizetés szüneteltetési költség
  • Átalányköltség
  • Egyéni számlakivonat költsége
  • Biztosítói kifizetés költsége

7. Nyugdíj KötvényE Hűségbónusz

A CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény E visszafizet némi bónuszt, azonban azt látni kell, hogy ezt a már elvont költségeinkből fizetik vissza nagy kegyesen. Ez némileg mérsékli a költségeket, de koránt sem kompenzálja azokat. Ne dőlj be annak, hogy a bónusz miatt érdemes megkötni! A saját pénzed töredékéről van szó! A Nyugdíj KötvényE Hűségbónusz két, egymástól független részből áll.

A Nyugdíj KötvényE Hűségbónusz első része:

A biztosító a 7. évfordulón a kezdeti éves díj 70%-nak megfelelő bónuszt ír jóvá a rendszeres díjak egyéni számláján befektetési egységek formájában. A kezdeti éves díj mértékébe a kiegészítő biztosítások díja nem számít bele.

Vagyis, 7 évvel később, 7 év infláció után is kevesebbet ad vissza, mint az első évben elvont költség!

A Nyugdíj KötvényE Hűségbónusz második része:

A biztosító a 8. biztosítási év kezdetétől minden hónapfordulón kiszámítja a rendszeres díj számla aktuális értéke 1%-nak 1/12-ed részét. A biztosító a hónapfordulón számított értékeket nyilvántartja, melyeket évente egyszer, így először a 8. évfordulón, majd ezt követően minden évfordulón bónuszként jóváírja a rendszeres díjak egyéni számláján befektetési egységek formájában.

Vagyis, a 8. évtől kezdve 1%-ot jóváír, ami az éves költséget így a 8. évtől kezdve 1%-kal csökkenti.

A CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény E összehasonlítása más megtakarításokkal

Nem lenne teljes az elemzés, ha nem adnánk alternatívákat, nem mutatnánk be, hogy a piacon más elérhető termékekhez képest, miként viszonyul a CIG Pannónia Nyugdíjkötvény E.

Az összehasonlításhoz meg kell ismerkednünk a TKM fogalmával, melyet az ügynökök jellemzően igyekeznek félremagyarázni, vagy eltitkolni. (Tisztelet a kivételnek!)

A TKM a teljes költség mutató, ami megmutatja, hogy egy havi 25.000 forintos minta szerződést feltételezve, a költségeket elvonva, a bónuszokat hozzáadva, mekkora hátrány éri az ügyfelet amiatt, hogy a hozamokat az adott szerződésen keresztül éri el.

Ez gyakorlatilag az eddig felsorolt költségek kimutatása egyetlen számban.

Minél kisebb tehát a TKM, annál jobb a termék.

Tudom, hogy sok helyen, főként biztosítási ügynökök honlapján azt olvashatod, hogy a TKM nem jelent semmit, nem pontos. Van igazság abban, hogy nem pontos, de bőven pontosabb annál, mint amire szükséged van, hogy összehasonlítsd az ajánlatokat.

Ha jobban érdekel, hogy ŐSZINTÉN mi is a TKM, akkor olvasd el ezt a cikket: Őszintén a TKM-ről!

Ha tőlünk kérsz segítséget, akkor természetesen részletesebb és pontosabb kalkulációt is készítünk neked, de arra, hogy lásd, miről beszélünk bőven elég első körben, ha a TKM alapján összehasonlítod a termékeket.

Lássuk tehát a CIG Pannónia Nyugdíj KötvényE Teljes Költség Mutatóját:

Láthatod tehát, hogy ha CIG Pannónia Nyugdíj Kötvény E-t indítasz havi 25.000 Ft-tal, 20 évre, akkor évente 3,8%-os költséggel kell számolnod, ami a fenti táblázat alapján kb 3 millió forintos veszteséget jelent egy 1,5%-os költségű megtakarításhoz képest.

Legyél tehát nagyon óvatos, mert tanácsadó és tanácsadó között óriási különbség van.

Ha a tanácsadód nem hívta fel a figyelmed ezekre a költségekre, és ezt a terméket ajánlotta a legjobbnak a befektetés hozama, vagy az alacsony költsége miatt, akkor lehet, hogy mégsem a te érdekeidet tartja szem előtt.

Ne hagyd magad! Megtetted az első lépést, hogy jobb döntést hozz, mint az emberek 90%-a, akik hagyják magukat rábeszélni a drága, magas jutalékú termékekre!

Ha szeretnél valódi, őszinte pénzügyi tanácsadást, komoly és megfontolt döntést hozni a pénzügyeidet illetően, akkor ne habozz, kérdezz minket online, és 1 napon belül segítünk megtalálni a számodra legjobb megtakarítási szerződést.

Szeretnél jó döntést hozni egy konkrét pénzügyi kérdésben?

TEDD FEL KÉRDÉSED ÉS 24 ÓRÁN BELÜL VÁLASZOLUNK!

Sokan százezreket spóroltak meg azzal, hogy megírták kérdésüket mielőtt elfogadták egy ügynök, vagy pénzintézet ajánlatát. Próbáld ki, INGYEN!

TEDD FEL KÉRDÉSED MOST!