A megtakarítási célú életbiztosítások egész Európában fejtörést okoznak a felügyeleteknek, jogászoknak, ügyfeleknek. Szinte egy olyan ország sincs, ahol a szabályozó ne próbált volna több-kevesebb sikerrel olyan keretrendszert teremteni, amelyben egységesen szabályozza a megtakarítási életbiztosításokat.

A magyar helyzet azért sajátos, mert – ellentétben a legtöbb európai ország szabályozóival – az MNB indulatalapú, ad-hoc szabályozás helyett a biztosítókkal egyeztetett, átfogó rendszerrel szabályozta 2017-től a piaci szereplőket. Ebben a cikkben az “etikus életbiztosítási koncepciót” hasonlítottuk össze az európai országok biztosítási szabályozásaival.

Mi az etikus életbiztosítási koncepció?

Az MNB által kidolgozott etikus életbiztosítási koncepció célja, hogy átláthatóbbá, egyszerűbbé és hosszú távon jövedelmezőbbé tegyék a megtakarítási célú életbiztosításokat 2017-től. Az MNB többek közt a teljes költségmutató (TKM), a technikai kamatláb, a feltételek egyszerűsítése, és az igényfelmérők szabályozásán keresztül igyekszik ezt elérni.

Ha nem tudod, mi a TKM, akkor olvasd el ezt: A TKM-ről őszintén.

Vélhetően többek közt a többi EU-s ország tapasztalatai alapján rakták össze a készülő szabályozást és sokat segített az, hogy körülbelül fél évig folyamatosan egyeztettek a biztosítókkal:

Lengyelországhoz hasonlóan itthon is szabályozva lett, hogy az ügyfél pénzéből mennyit számolhatnak el költségként a biztosítók, azonban visszavásárlási érték-szabályozás helyett az kerül meghatározásra, hogy az ügyfélvagyon mekkora részét kell befektetnie a biztosítónak.

Megmondjuk, ki jár jól az életbiztosítások újraszabályozásával

Hollandiához hasonlóan  az MNB is költségszabályozás bevezetését valósította meg, a nyugdíjbiztosításokra érvényes TKM-limitek kiterjesztésével a klasszikus és unit-linked biztosításokra is, azonban egy fix éves költséglimit helyett a biztosítások futamidejének megfelelő (magasabb kezdeti elvonásokat figyelembe vevő) szabályozást iktathattak be az alábbi ábra szerint:

Megmondjuk, ki jár jól az életbiztosítások újraszabályozásával

Németországhoz hasonlóan a költségek transzparenssé tétele érdekében a biztosítók önszabályozás keretében már 2010-ben vezették be a TKM-et, amelynek a használatát az MNB – saját tárgybeli rendeletet alkotva – kötelezővé is tette. A hat éven keresztül – Európában egyedülálló módon, hatékony piaci önszabályozásként – működő TKM rendszer előnyeit megtartva az MNB már 2014-ben ajánlást adott ki a nyugdíjbiztosításokra vonatkozóan.

Ebben a felügyelet megszabta az értékesíteni ajánlott költségszintű nyugdíjbiztosítások TKM értékét is, ami a limit feletti termékek eltűnését eredményezte a piacról, és a limit alatt is az érdemi verseny megerősödéséhez vezetett.

A TKM szabályozás tapasztalatait emellett a magyar biztosítási szakma – a szabályozó és a biztosítók szövetségének szakértői is – az uniós szabályozás előkészületei során is jól tudták használni, hiszen a módszertan pozitív hatást gyakorolt a PRIIPs szabályozás alakulására is.

A szerződés formanyomtatványszerű egységesítése helyett a költségek elnevezései lettek egységesek, aminek célja lett volna, hogy egyszerűbbé váljanak a feltételek. Ez sajnos azonban nem sikerült, a biztosítási feltételek csak bonyolultabbak lettek, bár a költségek elnevezései immár egységesek.

Ezen felül a biztosítóknak itthon most már kötelező eszközalaponként közölni a TKM értéket, ami meggátolja őket az eszközalapok mögöttes költségeibe teljesen rejtett díjak felszámolásától.

Az Egyesült Királysághoz hasonlóan Magyarországon is folyamatosan szigorítják a pénzügyi termékek közvetítéséhez szükséges előképzettségi feltételeket is, a brit modellhez hasonlóan az iskolai végzettség helyett inkább a belső képzéseken, vizsgákon van azonban a hangsúly.

Ezek a szabályozások itthon azonban inkább látszat szabályozások. Gyakorlatilag egy egyszerű vizsga után bárkiből lehet pénzügyi tanácsadó, akkor is, ha tegnap még asztalos volt. Ehhez mindössze egy biztosításközvetítői vizsgára van szükség, illetve banki termékek esetén egy banki közvetítői vizsgára.

Mire készül az EU?

Amellett, hogy az EU-tagállamok maguk is igyekeznek szabályozni a biztosítási szektor szereplőit országon belül, az unió maga két olyan szabályozást fogadott el, amely keretet ad a biztosítók újraszabályozásának:

A PRIIPs (csomagolt lakossági és biztosítás-alapú befektetési termékek) rendelet lényege, hogy az összes befektetési termékhez tartozzon egy egyszerű, minden lényeges információt egységesített szerkezetben tartalmazó tájékoztató dokumentum, melyet a befektetési alapok esetében már Magyarországon is ismert, úgynevezett KIID (kiemelt befektetési információkat tartalmazó dokumentum) inspirált.

Az IDD (biztosítás-értékesítési irányelv) célja, hogy egységesítse az élet- és nem-életbiztosítási termékek értékesítésére vonatkozó szabályokat annak érdekében, hogy az ügyfeleknek azonos szintű védelmet biztosítson, függetlenül attól, hogy milyen értékesítési csatornán érik el a biztosítási terméket. Az IDD -t a tagországoknak 2018 februárig kell átültetniük.

Az EU-s országok felügyeleti szervei ennek a két jogszabálynak a mentén (sokszor ezeket megelőzve, vagy még szigorúbb kereteket szabva) igyekeznek a saját szabályozásukat kialakítani a biztosítókra vonatkozóan.

Hol tartanak a tagállamok?

Lengyelország

Lengyelországban az életbiztosítások vonatkozásában a visszavásárlási táblázatot szabályozták, vagyis azt, hogy az ügyfél, ha visszavásároltatja a megtakarítási célú életbiztosítási szerződését, mennyit kap ebből kézhez és mennyit vonhat le költségként a biztosító.

Az intézkedés oka, hogy a hosszú távra – jellemzően évtizedekre tervezve – megkötött szerződéseknél a szabályozó nem tartotta megfelelőnek a szerződések megtartására ösztönzésnek azt a módját, hogy (a magyar gyakorlathoz hasonlóan) a szerződés első éveiben semmit sem kaphat vissza az ügyfél a befizetett pénzéből, ha felmondja a szerződést.

A lengyel szabályozó, a lengyel biztosítási piac szereplőitől származó információink szerint, igen rövid idő alatt alkotott meg egy szabályozást, anélkül, hogy a biztosítókkal előzetesen egyeztetett volna, vagy akár egy saját biztosítói szakértőgárdát felállított volna. A lengyel szabályok szerint:

  • visszavásárláskor a szerződés aktuális számlaértékének 4 százalékánál nagyobb költségelvonással nem lehet szankcionálni a pénzét visszakérő ügyfelet,
  • a szerződéskötés után az ügynöknek járó szerzési jutalékot öt év alatt, öt részletben fizetheti csak ki a biztosító – ellenben a korábban bevett gyakorlattal, amely szerint egy összegben megkapták az ügynökök a szerzési jutalékot, szerződéskötéskor. A porlasztással egyébként a felügyelet egyrészt az ügynököket akarta érdekeltebbé tenni a szerződések fenntartásában való közreműködésben, másrészt a magas kezdeti elvonásokat akarta korlátozni.

A lengyel szabályozás két tetszőleges problémát kiemel a sok közül, – olyanokat, amelyekkel kapcsolatosan a legtöbb ügyfélpanasz érkezett – de közel sem nyújt átfogó megoldást a helyzetre, javarészt azért, mert a szabályok megkerülhetőek. A biztosító maga ugyanis valóban nem fizethet egyösszegű jutalékot, egy jogilag független társaság viszont igen, így gyakorlatilag egy közbeiktatott szereplőn keresztül simán meg lehet kerülni a rendszert, a termékek árazásán pedig nem érte el a szabályozás a várt hatást.

Még nagyobb felfordulást okozott volna, ha megvalósul az eredeti elképzelés, és a szabályozást visszamenőlegesen is bevezetik, ebben az esetben ugyanis a biztosítóknak azokat az összegeket is ki kellett volna fizetniük az ügyfeleknek, amely a múltban kifizetett visszavásárlási értékek és a szabályozásnak megfelelő értékek különbözetét jelentette.

Vagyis például ha egy ügyfél 2000-ben indított egy biztosítást, amit 2002-ben felmondott és a 0 százalékos visszavásárlási érték miatt az összes pénzét elbukta, 2016 elején vissza kellett volna kapnia a 14 évvel ezelőtt befektetett pénzének a 96 százalékát.

Mivel a lengyel biztosítók nagy része több tízezer-százezer ilyen szerződéssel rendelkezik, országos szolvencia-probléma és csődhullám követte volna a törvény beiktatását, ezért a szabályozó maga is úgy gondolta, hogy ha már előre nem is egyeztetett a biztosítókkal, utólag azért érdemes lenne ezt megtennie. Információink szerint a szabályok ilyen utólagos közös értékelése meg is kezdődött.

Hollandia

Hollandiában szintén egy viharos fogyasztóvédelmi perhullám vezetett oda, hogy mára már gyakorlatilag a teljes egyéni megtakarítási célú életbiztosítási piacot megsemmisítették két átgondolatlan szabályozáson keresztül, kiöntve a fürdővízzel a gyereket is.

A 2006-ban indult fogyasztóvédelmi perek nagy része a mai napig nem zárult még le, a probléma mindig az volt, hogy a megtakarítási célú biztosításokat túl drágának gondolták az ügyfelek, az ezzel kapcsolatos reklamációkat igyekezett kielégíteni a biztosítók költségeinek maximálásával és a jutalékrendszer radikális átalakításával a holland felügyelet (AFM), amellyel gyakorlatilag nemcsak a biztosítók bevételi lehetőségeit vágták meg nagyon komolyan, hanem az értékesítési modelljüket is felborították:

  • Évi 2,5 százalékban maximálták az újonnan köthető termékek által elvonható költségeket,
  • a múltban kötött biztosítások költségét pedig évi 3,5 százalékban. Hollandiában is szóba jött az utólagos kompenzáció lehetősége, viszont erre a kérdésre még nem kellett végleges választ adnia a hatóságnak.
  • Egy második fázisban pedig betiltották azt az egyébként világszerte elterjedt módszert, hogy a biztosító a szerződésért jutalékot fizet az értékesítést lebonyolító személynek. Helyette 2013 óta az ügyfélnek kell ezt megtennie az ügyféllel egyeztetett javadalmazás (customer agreed commission) keretein belül. A célja ennek az volt, hogy az értékesítő inkább tanácsadóként tudjon funkcionálni és tényleg ne azt a terméket ajánlja az ügyfélnek, amelynek a legmagasabb a jutaléka, amely sajnos szintén világszinten elterjedt szokás.

A két fázisos szabályozás eredménye az lett, hogy egyéni személybiztosítást már szinte nem is értékesítenek, csak vállalati szinten, az értékesítők jelentős része pedig vagy átállt a nem-élet termékekre, vagy más mesterség után nézett, azóta betöltetlen űrt hagyva maga mögött a lakossági megtakarítások piacán.

Németország

Németország sajátossága egyrészt az, hogy a befektetési egységekhez kötött (unit-linked) biztosítások helyett itt inkább a klasszikus biztosítások népszerűek, másrészt pedig hogy egy egységes piacfelügyeleti szabályozás helyett több bírósági ügy lezárásaképpen keletkezett ítéletek formálták azt a precedens-alapú jogi környezetet, amely a biztosítók jelenleg fennálló szabályrendszerét adja, csak kisebb részben játszanak szerepet a szabályozói intézkedések. Ennek része többek közt, hogy:

  • még a költségek átlátható bemutatását (is) célzó PRIIPS előtt megtörtént az első költségszabályozás. A magyar Teljes Költségmutató-rendszerhez (TKM) hasonló egységes mutatókat hoztak létre, majd rábízták a piacra, hogy a drágább termékek maguktól kiszoruljanak, valamint 2014-ben a szerzési jutalékokat az éves díj 2,5 százalékának megfelelő mértékben maximálták.
  • A visszavásárolt összeg minimum elfogadható mértékét viszont Lengyelországhoz hasonlóan itt is meghatározták. Maga a szabályozás kevésbé lett szigorú, mint Lengyelországban, viszont visszamenőlegesen is kompenzálni kellett azokat az ügyfeleket, akik ezt kérték.
  • Sajátossága viszont Németországnak, hogy történelmi hagyományként a biztosítók hasonló, részben teljesen megegyező szövegű szerződéses feltételeket alkalmaztak, ez megnyitotta a lehetőséget arra, hogy egy bírósági ítélet egységesen szabályozza a piacot.

Egyesült Királyság

Az Egyesült Királyságban a biztosítók vegzálása helyett a teljes pénzszektorra vezetett be átfogó szabályozást 2012-ben a felügyelet (FCA), többek között azzal a céllal, hogy a pénzügyi szektorban dolgozók képzési feltételeit szigorítsák, így növelve a szakmai színvonalat, amit a dolgozók nyújtanak:

  • Felsőfokú végzettség – a magyar gyakorlathoz hasonlóan – továbbra sem lett elvárás a pénzszektorban, viszont a munkahelyi képzéseket hosszabbá és alaposabbá tették.
  • Egyes befektetési (benne unit-linked) termékek esetén a biztosítói jutalék fizetését korlátozták.
  • Emellett betiltották az úgynevezett “trailer fee-t”, amit befektetések esetén az ügyfél vagyonát kezelő intézmény (jellemzően egy alapkezelő) az értékesítőnek, vagy értékesítést végző intézménynek fizet.

A képzési feltételek valamelyest szigorodtak, a rendszeresen fizetett jutalékok pedig enyhén csökkentek, a tapasztalt, főállású értékesítőket és biztosításközvetítőket nem érintette komolyan az új szabályozás. Így a független közvetítők száma 10-20 százalékkal csökkent, a részmunkaidősök javarészének ugyanis már nem érte meg az energia, amit a képzésekbe beleöltek volna.

Akkor hogyan is állunk?

A külföldi 2,5%-os éves költséghez viszonyítva nálunk inkább 5% körüli költségek jellemzőek 10 éves távon még a szabályozást követően is. Ez duplája annak, amit külföldön elfogadhatónak találtak.

Nagyon vigyázni kell továbbra is az életbiztosításos megtakarításokkal, mert nincs az a befektetés, vagy szolgáltató, ami indokolna egy éves 5%-os költséget, mégis ezek a legnépszerűbb, leggyakrabban értékesített termékek.

Tudom, hogy itthon az átlagembernek elképzelhetetlen, hogy fizessen egy pénzügyi tanácsadónak, inkább hagyja, hogy több évnyi befizetését szívják el hátulról rejtett költségekkel. Sajnos ez a hozzáállás nem sok jóra vezet, és én sokkal szigorúbb szabályozást látnék szükségesnek. Nyilván sok embernek ez nem érdeke, mert nem érné meg néhány tízezer forintért bármit is az ismerősökre tukmálni.

A 2017-s magyarországi szabályozás a jelenlegi formájában sok mindent nem változtatott meg, a szerződési feltételek bonyolultabbak lettek, mint 2016-ban (ami pont ellentétes volt az MNB céljaival), mert a költségeket még “okosabban” kellett eloszlatni az időtávokon, hogy mindenhol beleférjen a szabályozásba, de azért nagyon alá ne menjenek.

Így bár a költségek elnevezése mindenhol ugyanaz, azok teljesen mást takarnak, és még időben is változnak szerződésenként, ami megnehezíti az átláthatóságot. A gond eddig sem a költség elnevezésekkel volt, hanem a bonyolult, időszakosan megjelenő, változó, sok tényezőtől függő költségszerkezettel.

A gyakorlatban tehát nem sok változott, továbbra is legyél óvatos, és inkább kérj valódi független véleményt itt:

Szeretnél jó döntést hozni egy konkrét pénzügyi kérdésben?

TEDD FEL KÉRDÉSED ÉS 24 ÓRÁN BELÜL VÁLASZOLUNK!

Sokan százezreket spóroltak meg azzal, hogy megírták kérdésüket mielőtt elfogadták egy ügynök, vagy pénzintézet ajánlatát. Próbáld ki, INGYEN!

TEDD FEL KÉRDÉSED MOST!