Egy gyermek érkezése hihetetlen módon megnöveli a kiadásokat – mind rövid, mind hosszú távon.

Azon felül, hogy eggyel több éhes szájat kell etetni, fizetni kell még olyan extra kiadásokat, mint kezdetben a pelenkák tömkelege, gyermekruházat, babakocsi, vagy akár egy gyerekszoba berendezése. Ha mindkét szülő dolgozik, akkor meg kell oldani a gyermek napközbeni felügyeletét. Ahogy a gyermek az iskolás kort eléri, további kiadásokkal számolhatunk.

Ezt követően a már erősen kamaszodó gyermekünk egyetemre/főiskolára küldése tovább növeli a költségeket (kiváltképp ha ezt más városban/országban kívánják megvalósítani). Az iskola elvégzése után sokan szeretnének legalább egy lakással segíteni gyermeküknek, ami önmagában horribilis összeget emészt fel.

A pénzügyi tervezésnél arra kell figyelni, hogy mely elemek (pl. étkeztetés, felügyelet, ruházat, általános/középiskola kiadásai, stb.) a feltétlenül fontosak, és melyek másodrendűek (pl. saját lakás). Figyelembe kell venni a család jövedelmét, valamint a folyó kiadásokat, hogy ne vállalja túl magát a család.

A gyermekcélú megtakarítások – igaz, csak egy-két pontban, de – különböznek a hagyományos befektetésektől.

1. Mivel gyermekünk jövője a tét, ezért a befektetési háromszögben inkább a biztonságra érdemes törekedni. Főleg, ha a megtakarításon kívül nincs más alternatívánk a célok finanszírozására. A teljes félretett összeg elérhetősége nem kulcsfontosságú ebben az esetben.

[fusion_builder_container hundred_percent=”yes” overflow=”visible”][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

befektetési háromszög

Elsődleges cél: biztonság!

2. Nem érdemes halogatni. Gyermekünk nem fog lassabban öregedni, ezért a mindig olyan összeget vállaljunk be, amit biztosan tudunk majd fizetni. Így a megfelelő összeg mindig rendelkezésre áll majd a megfelelő időpontban.

3. Tartsunk vésztartalékot. Rengeteg előre nem látott kiadás merülhet fel. Ezek megnehezíthetik mind a gyermek, mind a szülők életét. Számoljunk azzal, hogy olyasmire kell kifizetnünk, amire nem készültünk (pl. betegség, baleset, költözés, stb.). Ezek jó része egyébként viszonylag olcsón fedezhető egy-egy biztosítással. (A megtakarítási termékekhez kapcsolt biztosításokat én nem ajánlom, mert aránytalanul drágák.)

4. A jól elhatárolható, nagyobb célokra (pl. lakás) érdemes külön megtakarítást indítani.

Kifejezetten gyermekcélú megtakarítások

Sok pénzintézet kínál kifejezetten gyermekcélú megtakarítást. Jók-e ezek? Sajnos attól, hogy a nevében még benne van a „gyermek” szó, még nem feltétlenül lesz jó, csupán így próbálják meg pozicionálni a terméket. A legtöbb ilyen terméknél találhatunk jobbat, ha nyitott szemmel járunk. Ne dőljön be a marketing-fogásoknak, inkább számoljon utána.

Az alábbi táblázat egy hozzávetőleges képet ad arról, hogy nagyjából milyen összegekre számíthatunk egy 10 éves megtakarítás esetében:

Havi befizetés összege: Nettó hozam éves szinten (költségek levonása után):
4% 6% 8%
10e Ft 1.470.000 1.630.000 1.810.000
20e Ft 2.940.000 3.260.000 3.620.000
30e Ft 4.410.000 4.890.000 5.430.000

Ezek az összegek a legtöbb termék esetében csak a futamidő lejártával érhetőek el 100%-ban. Ha likvidebb befektetési részt is szeretnénk mellé, akkor azt egy elkülönített számlán érdemes tárolni (pl. eseti számla, elkülönített alszámla, stb.).

Amennyiben ingatlan vásárlásán gondolkodnak (önerőből), akkor érdemesebb egy külön megtakarítást létrehozni a célra (akár LTP-val kombinálni). Ez esetben indítható egy kifejezetten erre a célra elkülönített, hosszabb távon jobban megtérülő program.

Tanácsot, véleményt kérne? Kérjen személyes, vagy ingyenes online pénzügyi tanácsadást!

Kérdése van? Vitatkozna? Írja meg kommentben, vagy nekem személyesen!

[/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]