Nehéz nemet mondani az aranyosnál aranyosabb kis szőrmókoknak, akik a lehető legkedvesebb módon versengenek a figyelmedért, nem igaz? Ugyan a kisállatok örökbefogadása igazán dicséretes dolog, a kezdeti lelkesedés azonban sokszor az állattartást kísérő pénzügyi kérdések elhanyagolásához vezet.

Ha kiválasztottad a legaranyosabb kis kedvencet, természetesen azonnal haza is szeretnéd vinni. Habár az örökbefogadás kezdeti költségei nem elég nagyok ahhoz, hogy komoly gondolkodásra késztessenek, vedd figyelembe a jövőbeli költségeket is, amelyek főleg az idősebb, beteges állatokesetében fordulnak elő, és nem elhanyagolhatóak.

Érdekességként megemlíteném, hogy egy 2013-as kutatás kimutatta, hogy a magyarországi kutya- és macskatartók 36 százaléka havonta több mint 10 ezer forintot költ házi kedvenceire, sokan pedig akár havi 40 ezer forintot is áldoznak kisállataikra.

A Generali biztosító legutóbbi kutatása szerint a magyar felnőttek 65 százalékának van valamilyen házi kedvence, a kikérdezettek 58 százaléka pedig kutyát vagy macskát tart otthonában, míg a többiek valamilyen madár, rágcsáló, hal vagy hüllő tulajdonosai. A fiatalok körében is nagy az állatszeretet, 18-29 éves fiatalok esetében négyből három nevel valamilyen kisállatot.

A pénzügyi kérdések megfontolásának fontosságát igazolja az is, hogy rengeteg állat kerül éppen azért a menhelyekre, mert a gazdáik nem engedhetik meg maguknak, hogy tovább gondoskodjanak róluk és fizessék a házi kedvenc tartásával járó költségeket. Ha nem szeretnél Te is ilyen helyzetbe kerülni, kérlek, vedd figyelembe a pénzügyi kérdéseket is, mielőtt befogadsz egy házi kedvencet.

1. Egészségügyi költségek

Ha a kedvenced bármilyen egészségügyi problémával küzd, állatorvoshoz kell fordulnod. A kezelés kerülhet pár száz forintba, de a költségek akár több ezer forint körül is lehetnek, ha komolyabb beavatkozásra vagy műtétre van szükség.

Egy műtét díja 10 000 forinttól akár a 100 000 forintos összegig is terjedhet, sőt egy-egy komolyabb beavatkozás, mint például a csípő-, vagy pedig lábműtét többszöri beavatkozást, ezáltal pedig többszörös kiadást is jelenthet a gazda számára.

Szerencsére léteznek biztosítások a kisállatok számára is, azonban a biztosítás sem old meg minden problémát. Az alapbiztosítás általában nem fedezi az összes költséget, ezért sajnos a műtétek vagy kezelések költségeinek nagyobb részét a saját zsebedből kell finanszíroznod.

Az Amerikai Kisállat Termékek Szövetségének (APPA) adatai szerint a kutyás gazdiknak közel kétszer annyi orvosi költséggel kell szembenézniük, mint a macskák gazdáinak. Az APPA tavalyi felmérése szerint a kutyákon elvégzett műtéti beavatkozásokra éves szinten nagyjából 150 ezer forintot költenek az amerikai gazdik, míg a macskák esetében ugyanerre megközelítőleg 90 ezer forintra kell számítani. A rutin állatorvosi vizsgálatok kutyák esetén évente 55 ezer forintba, míg macskáknál 46 ezer forintba kerülnek. Hasonló összegekkel kell számolniuk a magyar állattartóknak is.

Éppen ezért melegen ajánlom, hogy válassz egy külön megtakarítási alapot, a sürgős, házi kedvencekkel kapcsolatos költségeknek. Ha ezt nem engedheted meg magadnak, akkor sajnos nem vagy megfelelő gazdi-jelölt. Ugyan biztosítanád a kedvencednek az otthont, az élelmet és a szeretetet, de a megfelelő orvosi ellátás is elengedhetetlen kísérője az állattartásnak. Erre a legtöbb gazdi azt mondaná, hogy az ő kedvence egészséges.

Ez valószínűleg igaz is, de az állatok gyakran épp saját magukat sodorják bajba azzal, hogy megesznek valamit, ami káros rájuk nézve, vagy éppen veszélyes helyekre tévednek, ahol könnyen megsérülhetnek. A háziállatok kiszámíthatatlanok, különösen a fiatalabbak, akiket kíváncsiságuk gyakran bajba sodor, ezért érdemes félretenni egy meghatározott összeget a sürgős esetekre, mérgezésekre vagy váratlan balesetekre.

Szüleimnek Bullmastiff kutyájuk volt, rajta biztosítással. A biztosítási díj tízszeresét biztosan kifizették kezelésekre, szóval csak ajánlani tudom, főként nagytestű kutyákra, akiknek gyakran vannak ízületi problémáik. A biztosítás feltételében viszont sokszor kizárják a fajta tipikus betegségeit, szóval olvasd el a feltételeket.

2. Az állateledel költségei

Sajnos a minőségi állateledelek gyakran nevetségesen sokba kerülnek, és a költségek óriásiak is lehetnek, attól függően hány háziállatod van és mekkorák. Még magasabb költségekre számíthatsz, ha kedvencednek az állatorvos külön étrendet ír fel valamilyen egészségügyi ok miatt.

Úgy gondolom azonban, hogy érdemes jobb minőségű eledelekre költeni, hiszen ez jó hatással van az egészség hosszú távú megőrzésére, így csökkenhetnek az állat egészségügyi költségei, ami hosszú távon kisebb összköltségeket eredményez.

Egy normál mozgásigényű, 25 kilós kutya minimum 30 dekányi eledelt eszik naponta, egy 35 kiló testsúlyú eb viszont akár napi fél kilogramm táplálékot is igényelhet, egy prémium minőségű kutyatáp ára 15 kilós kiszerelésben pedig 10 000-15 000 forint között mozog. Hasonló összegbe kerül a szintén 15 kilós kiszerelésű macskatáp is.

Egy cica etetése havonta nagyjából 3 000-5 000 forintba kerül ,míg egy kisebb kutya esetében minimum 5 000 forintra kell számítani, de jobb minőségű táplálék esetében 8 000-10 000 forint is lehet. Egy 35 kilós kutyus havonta körülbelül 15 000 forint értékű eledelt eszik meg.

3. Az oltások és az ivartalanítás költségei

A legtöbb menhelyen az állatok megkapják a szükséges oltásokat, és az ivartalanításról is a menhely orvosa gondoskodik. Ha azonban nem ilyen helyről fogadsz örökbe, az első számla az állatorvosnál nagy meglepetést okozhat, hiszen sokan nincsenek tisztában azzal, mennyibe kerülnek az oltások és az ivartalanítás.

A nőstény macska ivartalanítása 10 000 forint körüli áron mozog, kandúrok esetében pedig 7 000 forintos átlagárra lehet számítani. A kan kutyák ivartalanítása mérettől függően 12 000-16 000 forint között variál, szukák esetében pedig 16 000-20 000 forintot kell rászánni a beavatkozásra.

Abba ne menjünk bele, hogy az ivartalanítás szükséges-e vagy sem, de az vitathatatlan, hogy az állatnak a védőoltásokra feltétlenül szüksége van a veszettség, szopornyica, rüh és más betegségek elkerülése érdekében. A kombinált oltás veszettség elleni oltással kiegészítve 7 000-9 000 forint körüli áron érhető el, mint kutyák, mint macskák esetében. A nyulakat félévesen 3 000 forintért lehet beoltani, majd egyévesen meg kell ismételni az oltást, ez már kb. 8 000 forintjába kerül a szőrmók gazdijának.

Hogy milyen gyakran érdemes az állatnak oltást beadni, azt az állatorvos tudja legbölcsebben meghatározni, miután megismerkedik az állattal. A bent élő cicákat például ritkábban kell beoltani, mint azokat a társaikat, akik gyakran járnak ki a kertbe.

A féreghajtó tablettákat havonta érdemes beadni, ha az állat a lakásban él, főleg, ha kisgyermek is van a családban. A tabletta 300-600 forintba kerül kutyák esetében, 10 kilogrammonként, míg a cicák számára 300-1 500 forint közötti áron tudunk féregtelenítőt vásárolni.

Érdemes viszont az oltásoktól függetlenül, legalább évi egy alkalommal elvinni a kedvencet egy általános vizsgálatra. Ez minimum 5 000 forintba kerül cica vagy kisebb kutya esetén, nagyobb kutyáknál természetesen ennél jelentősen nagyobb összegre kell számítani.

Külön figyelned kell a szükséges oltásokra, ha házi kedvenced veled együtt szokott utazni. Emellett, egyre több menhelyen kell bemutatnod valamilyen bizonylatot, mely a kedvenced oltásait igazolja, mielőtt egy új állatot fogadnál örökbe. Ez segít a menhelynek megbizonyosodni arról, hogy az állat jó kezekben lesz.

4. Utazás, kozmetika és egyéb költségek

Ha gyakran utazol, a legolcsóbb megoldás, ha megkérsz valakit, hogy gondoskodjon a kedvencedről, amíg távol vagy. Az utazás vagy az állatmegőrzés költségei ugyanis igencsak magasak tudnak lenni. Az állatútlevél kiállítása 4 500-9 000 forintba kerül a legtöbb állatorvosi rendelőben, de fontos tudni, hogy útlevelet csak a mikrochippel megjelölt házi kedvenc kaphat. A mikrochip behelyezése átlagosan 5 000 forintba kerül, de ez rendelőtől függően változhat, 4 500-8 500 forint között.

Ha sok időt töltesz a munkahelyeden, érdemes lehet fizetned valakinek, hogy sétáltassa meg a kutyádat, vagy nézzen rá a macskádra, amíg te távol vagy. Néhány kutyafaj esetében akár idomárra is szükséged lehet, aki foglalkozik a kedvenceddel.

Emellett a kozmetikai költségeket sem kell elhanyagolni, néhány faj esetében elengedhetetlen a rendszeres nyírás és fürdetés, legyen szó akár kutyáról, akár macskáról. A köröm- és fogápolás is plusz költségeket jelenthet a gazdának. Egy komplett szépítkezés ára, ami magába foglalja a fürdetést, nyírást, fésülést, fül- és körömtisztítást, fogmosást és mancsápolást, a kutya méretétől függően 4 000-11 000 forint között mozog. Macskák esetében egy kozmetikai kezelés 4 000 forintba kerül. Ha otthon fürdetnéd a kedvencedet, a samponra 500-1 000 forintot kell majd rászánnod.

A bolhák elleni védekezésre is gondolni kell, szerencsére több megoldás közül is választhatsz. A bolha elleni nyakörvekhez kutya és macska esetében is 700-1 200 forint közötti áron juthatsz hozzá. A pipettás oldatok és cseppek kb. 2 500 forintos áron kaphatóak, míg egy félliteres, bolhák elleni sprayhez 4 000 forintért juthatsz hozzá.

Macskák esetében az alomra is gondolni kell, a macskaalom 20 literes kiszerelésben körülbelül 3 500 forintba kerül, az illatosított alom ennél valamennyivel drágább. Egy hagyományos alomtál 1 500-2 000 forint, az alomlapátért pedig kb. 500 forintot kell fizetni.

5. Nézz utána a fajtának

Mielőtt hazavinnéd az új kedvencedet, nézz utána a fajta jellemzőinek. Nem minden kutya igényel egyforma egészségügyi ellátást vagy egyforma ápolást. A labradoroknál például gyakran lehet szükség csípőműtétre, míg a bulldogok és a mopszok gyakran küzdenek légzési problémákkal.

A várható életkor is különbözik a fajtól függően, ezért ezt is érdemes figyelembe venned, hogy tudd, mennyi pénzt ajánlott félretenned a kisállat gondozására. Emellett érdemes arra is gondolnod, hogy a nagyobb testű kutyák esetében nagyobb költségekre is számíthatsz, hiszen a legtöbb állatorvos az állat súlya alapján határozza meg a különféle szolgáltatások árát, és a nagyobb állatoknak több táplálékra is van szükségük. Azt is érdemes megemlíteni, hogy az állatorvosok általában nagyobb díjat számolnak fel Budapesten, mint vidéken.

A házi kedvencek költségeinek összehasonlítása

Egy közepes méretű kutyára a gazdija egy átlagos esetben évi kb. 100 000 forintot kell, hogy rászánjon. A macskák esetében az évi összeg jelentősen kevesebb, átlagosan kb. 35 000 forint. Nem számolva a kezdeti költségeket, melyek az akvárium, ketrec vagy kalitka beszerzésére és a többi kísérő kellék megvásárlására vonatkoznak, a madarak és a halak, a kisebb rágcsálókkal együtt az olcsóbb kedvencek közé tartoznak. Rájuk elegendő évente 20 000 forintot költeni.

Ha most sincs ennyi félretett pénzed, vagy éppen ennyi van, akkor semmi esetre se vállalj be kutyát / macskát. A következő táblázatban összefoglaltam, mennyit kell átlagosan egy-egy háziállatra költeni évente. A költségeket havi szintű költségekre és egyszeri költségekre osztottam. A táplálék esetében az alacsony és a jobb minőségű eledelek is figyelembe lettek véve. A táblázat csak a legalapvetőbb egyszeri költségeket foglalja magába.

[fusion_builder_container hundred_percent=”yes” overflow=”visible”][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Háziállatok költségei

Háziállatok költségei

Az élelem esetében a minimális összeg a legolcsóbb táplálék alapján lett meghatározva, kutyáknál a minimális összeg a legkisebb fajtákra vonatkozik, míg a maximális összeg a legnagyobb fajta kutyákra utal.

Saját tapasztalatunk, hogy érdemes lehet prémium minőségű kutyatáppal  etetni a házi kedvenceinket, hiszen az is elősegíti azt, hogy hosszú éveken keresztül egészségesek legyenek, és kevesebbet kelljen velük az orvoshoz vinni. Mint, ahogy mi is igyekszünk jó minőségű táplálékot bevinni szervezetünkbe, erre törekedtünk minden macskánknál, és kutyáknál is.

Az ápolás átlagos havi költségei megegyeznek az évi rutin állatorvosi vizsgálatok és a féregtelenítés (kutyák és macskák esetében ehhez a kozmetikázás költségei is hozzá lettek adva) költségeinek tizenketted részével, azaz a költségek havi szintre lettek bontva. A komolyabb műtétek és állatorvosi beavatkozások nem lettek beleszámolva az összegbe.

A háziállatok befogadása jó döntés, és a kis szőrmókok igazi családtaggá válhatnak, de mindenképp bizonyosodj meg róla, hogy figyelembe vetted ezeket a pénzügyi döntéseket is az örökbefogadás előtt, hiszen csak akkor lehetsz a legjobb gazdija a kedvencednek, ha megbizonyosodtál róla, hogy a lehető legmegfelelőbb ellátásban tudod részesíteni, és tudod fedezni a vele járó költségeket.

Amikor meglátod, hogy „milyen aranyos” akkor jusson eszedbe, hogy azzal nem teszel jót egy majdan 60 kilós kutyával, ha hazaviszed az 50m2 –es panelba. Ráadásul nem 1 évre kötelezed el magad, hanem akár 10-15 évre is. Jól fontold meg a döntést, és csak akkor vállald be, ha biztos vagy benne, hogy mindkettőtöknek ez a legjobb.

Szeretnél további hasznos tippeket kapni pénzügyekben? Iratkozz fel a jobb oldali sáv tetején hírlevelünkre, és hetente küldünk valami ütős tippet!

Kérdésed van? Tedd fel itt:
[/fusion_builder_column][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Szívesen tanulnál a pénzügyekről? Íme, egy 14 napos, ingyenes kihívás és tréning!

Szeretnél szakértői segítséget? Kérj valódi pénzügyi tanácsadást!

[/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]