Egy barátom esküvője kapcsán kezdtem el ötletek után kutatni, hogy vajon hogyan tudnék pénzt ajándékozni anélkül, hogy az túl direkt lenne. Szerettem volna hozzájárulni az esküvőhöz, de nem lett volna túl elegáns egy köteg pénzt a kezébe nyomni. Így elkezdtem kutakodni, hogy milyen kreatív módon lehet pénzt ajándékozni.

Egyszer hallottam egy esküvőről, ahol az ötlet az volt, hogy a vendégek által összegyűjtött pénzt viccből felváltották 5, 10-, 20 és 50 forintos érmékre, és azt egy óriási ládában adták oda az ifjú párnak. Ez a láda így már jó 20-30 kg-ot nyomott, amit ráadásul nem is lehet olyan könnyedén visszaváltani. (Plusz a pénz visszaváltásának díja is van.)

Vannak, akik sorsjegyeket ajándékoznak, de az meg a felesleges pénzkidobás kategória. Persze lehet szerencséjük, de az a gyakoribb, hogy az órákon át tartó kapargatás után kevesebbet vesznek ki belőle, mint amennyibe az ajándék került. Összességében a szerencsejáték sosem jó befektetés!

Ennél vannak szerintem sokkal jobb módszerek is arra, hogy maradandó emléket és értéket is adjunk ajándékba, és nem is kerül sokba.

A pénz lehet az ajándék dísze: pénz origami

Ha rákeresel a Google-ben, rengeteg ötletet találsz azzal kapcsolatosan, hogyan lehet szép dolgokat hajtogatni pénzből, amik így remek ajándékká válnak. A pénz origami egy valóságos művészet, amelyből az egyszerűbbeket bárki el tudja készíteni.

penz-ajandekozas-1 penz-ajandekozas-2 penz-ajandekozas-3Pénz ajándékozás

 

Egy jó angol nyelvű oldalt találsz például itt.

Ezeket a kézzel hajtogatott díszeket felhasználhatod a csomagoláson, egy üdvözlő lapon, egy lufira óvatosan felragasztva, és sok egyéb kreatív módon, ami eszedbe jut. Egy komplett ajándékcsomagot is remekül kiegészít, csak arra vigyázz, hogy mindegyik pénz épen előkerüljön mikor az ajándék kibontásra kerül. Kár lenne ezekért az értékes díszekért.

Ennek további előnye, hogy te határozod meg, milyen címletekből szeretnél hajtogatni, és mennyit. 10 000 forintot például adhatsz 10 db pillangó formájában, vagy 1 db szív formájában is :). Ha így ajándékozol pénzt, akkor gyakorlatilag a házaspár vesztesége nulla, azaz pont annyit kapnak, mint amennyibe neked került az ajándék.

Pénz helyett ajándékozz valami igazán értékállót: befektetési arany

Az aranynak már nagyon régóta van egy pszichológiai ereje, és ritkasága miatt az emberek évszázadok óta értékesnek gondolják. Az aranyról mindenki tudja, hogy drága, de kevesen láttak még valódi 9999 tisztaságú aranyat. Pedig nem nehéz hozzájutni, számos helyen vásárolhatunk befektetési nemesfémeket. Az arany azért is praktikusabb ajándék, mint a befektetési ezüst, mert az aranyon nincsen ÁFA, míg az ezüst után 27%-os adót kell fizetni. Ez az ifjú párnak ugyan ekkora veszteséget jelent, így jobban járnak, ha más formában kapják meg az összeget.

Arany ajándék

Az aranyat lehetőleg ne ékszer formájában adjuk, hanem valóban befektetési céllal vásárolt aranyat vegyünk. Ilyen aranytömböket számos helyen lehet vásárolni, de nagyon óvatosnak kell lenni, mert ha nem ismered a kibocsájtókat és azok minősítéseit, könnyedén rászedhetnek. Csak olyan helyen vásárolj aranyat, ami megbízható.

Két korrekt cég szerintem a CorrectChange és a Conclude. Ha szeretnél további részletekről tájékozódni befektetési nemesfémekkel kapcsolatosan, akkor kérdezz minket itt.

Az arany óriási előnye, hogy nem lehet azonnal elkölteni, inkább afféle vésztartalék. Általában az ember csak akkor adja el az aranyát, ha már tényleg nincs mihez nyúlnia. Ettől függetlenül az arany igen kockázatos befektetés, így nem célszerű óriási kitettséget szerezni aranyban, mellesleg a vásárlási és eladási ár között is van pár százalék különbség. Ajándéknak ettől függetlenül kiváló és elegáns, főleg, ha veszel hozzá valamilyen szép díszdobozt, ami megspékeli ezt a különleges és értékes ajándékot.

Vehetsz aranytömbök helyett érméket is. Célszerű ezekből is a minél tisztábbat venni, azaz minél magasabb arany tartalmú érméket. A jó minőséget a „Good Delivery” minősítés garantálja, amelyet a világon csak  néhány gyártó képes előállítani. Vigyázz, ha nem értesz hozzá: attól, hogy egy érmét drágán árulnak, egyáltalán nem biztos, hogy valóban annyit is ér. Ha nem értesz hozzá, akkor menj inkább biztosra, és vegyél – megbízható helyről – magas minőségű befektetési aranyat.

Ne csak azt nézd meg, hogy mennyibe kerül, hanem azt is, hogy mennyiért fogod tudni eladni. Ezt követően számold ki, hogy hány százalék a két ár közötti különbség. Ez az ajándékozás költsége. Ha ez 2-4% akkor rendben van.

Értékpapírok ajándékozása

Szintén gondolkodhatsz abban is, hogy nem névre szóló értékpapírokat adsz ajándékba. A Kincstári Takarékjegy egy olyan állampapír, amit a Postán lehet megvásárolni, nyomdai úton is előállított, így fizikailag is át lehet adni. A Kincstári Takarékjegy 1, illetve 2 éves futamidejű, névre szóló, 10, 50, 100, 500 ezer és 1 millió forintos címletekben kerül előállításra. (Az Államkincstárban nem lehet dematerializált értékpapírt vásárolni)

Fix és lépcsős kamatozású állampapírról van szó, amely jelenleg 2,75 illetve 3, 25 százalékos kamatot fizet. További előnye, hogy mivel állampapír, így a kamatadó nem 22%, hanem csak 16%, mert nem kell utána EHO-t fizetni. Ezt csak a kamatok után kell megfizetni, így ha a házaspár megtartja a kötvényt lejáratig, akkor nem csak, hogy pénzüknél lesznek, de még nyernek is az ajándék árához képest.

Egyéb kreatív ötletek, hogyan ajándékozz pénzt

Egy nagyon szép ajándék a lufiba rejtett pénzt.

penz-lufi-ajandek

vagy a pénz „bokréta” 🙂
Money-Bouquet

Van egyéb ötleted, hogyan lehet elegánsan pénzt ajándékozni? Oszd meg velünk kommentben.

Ha kérdésed van, mi mindig szívesen válaszolunk neked:
[fusion_builder_container hundred_percent=”yes” overflow=”visible”][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Szívesen tanulnál a pénzügyekről? Íme, egy 14 napos, ingyenes kihívás és tréning!

Szeretnél szakértői segítséget? Kérj valódi pénzügyi tanácsadást!

[/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]