Több olyan tanácsot is hallottam az üggyel kapcsolatban, hogy jobban meg kell válogatni, hogy kivel kötünk szerződést, nézzünk utána a cégnek mielőtt befektetünk. Ebben az esetben sajnos ezek a tanácsok nem lettek volna célra vezetőek, hiszen egy nagy múltú jelentős szereplőről van szó, akinek aligha találtunk volna bármi gyanúsat a kimutatásai között.

A Buda-cash brókerház egy 20 éve működő cég, az egyik legnagyobb magyar brókercég. Most úgy tűnik 100 milliárd forinttal nem tud elszámolni, ezért az MNB felfüggesztette a tevékenységét, és így az ügyfelek sem tudnak a pénzükhöz jutni.

100 milliárd forint még az ország költségvetését tekintve is jelentős összeg, a cég alaptőkéje nincs 3 milliárd forint, éves árbevétele 2,8 milliárd forint volt. Ebből érzékelhetjük, hogy a 100 milliárd forint megfizetésére nem valószínű, hogy képes lesz, ekkor viszont az ügyfeleket kártalanítani kell.

Ha tényleg megindul a Buda-Cash brókerház felszámolása, akkor belép a képbe a BEVA a Befektető-védelmi alap, amely ilyen esetekben kártalanítja az ügyfeleket. A gond, hogy a BEVA teljes vagyona is mindössze 12 milliárd forint. Erre persze vannak megoldások, például vehet fel kölcsönt, állami garancia mellett.

Hogyan tudják elkerülni az ügyfelek, miből látszik?

Ez a legfontosabb kérdés, de sajnos nincs egyszerű válasz. Elég sok okból kifolyólag nem tartottam korrekt cégnek a Buda-casht, és sok hasonlóságot mutattak a termékei a hagyományos átverésekkel, azt én sem gondoltam volna, hogy ekkora baj van a háttérben.

Alapvetően egy befektetésnél három dolgot kell figyelembe venni:

  1. Hozam
  2. Kockázat
  3. Költség

Ehhez hozzájön a saját befektetési időtávunk, ami azt jelenti, hogy mennyi időre tudjuk biztosan nélkülözni a pénzt. Ez, és a kockázatvállalási hajlandóságunk meg is határozza a hozamot, amit el tudunk érni, így ezzel nincs is több dolgunk. Úgy kell összeválogatni a befektetési portfóliót, hogy az megfeleljen ennek a két szempontot. A leggyakoribb befektetői hiba- és szinte mindenki beleesik, még az is, aki tudja, hogy nem szabadna – az, hogy a hozam alapján döntünk. Az emberek azt gondolják, hogy ahol magasabb hozamot kaphatnak a pénzükre az jobb befektetés. A profik éppen a másik két tulajdonságra összpontosítanak: a kockázatra és a költségre.

Miért?

A pénzpiacon nem lehet újat feltalálni. Nincs olyan, hogy egy cég kitalált egy jó befektetést. Ha lenne is, azt biztosan nem az átlagembernek kínálnák fel, hanem maguk vágnának bele. Ki menne el brókerkedni, ha tudná, hogy merre tartanak a piacok? Miért adna valaki ingyen tippeket, ha azon ő maga is nyerészkedhet?

Mindenkinek ugyan azok a befektetések állnak a rendelkezésére, és ma már tényleg bárki elérhet bármilyen befektetést minimális költséggel. Mikbe fektethetünk?

  1. Kötvények
  2. Részvények
  3. Árupiaci termékek
  4. Ingatlanok
  5. Bankbetét

Minden más csak ezeknek valamilyen kombinációja, spekulációja. Nincs magasabb hozam, ha nem vállalunk magasabb kockázatot. El lehet érni 100%-os hozamot két perc alatt is, gondoljunk csak a rulettre. Az esélyünk ugyan kevesebb, mint 50% és a maximális veszteségünk a teljes befektetésünk.

Akárki akármit mond, a fent említett eszközök hozamánál hosszú távon nem igazán lehet többet elérni. Ez mondjuk részvények esetén, amik magas kockázatúak 7-8%, és itt már számolni kell azzal, hogy akár a pénzünk 40-50%-át is elveszíthetjük, ha csak ideiglenesen is.

A legbiztonságosabb hozamot a bankbetétek, rövid lejáratú állampapírok jelentik, amelyek 3% körüli hozamot fizetnek. Ha 5%-ért cserébe ekkora kockázatkülönbséget kell vállalnunk, akkor képzeljük el milyen kockázatos 15-20%-os éves hozam elérése.

Annyira, hogy hosszú távon biztosan nem fenntartható. Előbb utóbb érvényesül a bukás esélye.

Ennek ellenére sokan bedőlnek az olyan ajánlatoknak, amik havi 20%-ot ígérnek. Ez éves szinten majdnem 900%-os hozamot jelentene.

Összességében a legfőbb tanácsaim, hogy ne bukjunk a befektetéseinken:

  1. Ha valaki megtalál, hogy fektess be, ne vágj bele
  2. Ha az interneten keresel, kerüld azokat, akik a hozamról beszélnek
  3. Mindig az apró betűkben van a lényeg, ha nem érted, hagyd
  4. A költségeket figyeld és a kockázatokat
  5. Ha túl szép, hogy igaz legyen, nem az
  6. Mindig nézz utána a cégnek az interneten, de ne a saját honlapján

Továbbá érdemes megnézni, hogy a cég be van-e regisztrálva a PSZÁF-nál, mikor, mekkora tőkével alapították, ki van a honlap mögött, hol van az iroda, milyen szervhez tudunk fordulni, ha baj van, stb.

És végül az, hogy valaki pénzügyi tanácsadó, nem jelent semmit. Egy két hetes tanfolyamot elvégezve a leghíresebb tanácsadó cégek kapkodnak utánunk, hogy MLM-ben értékesítsünk befektetéseket. Aki tegnap még lakatos volt, egy hónap múlva már pénzügyi tanácsadó. Valójában a tanácsadók 99%-a semmivel nem ért jobban a pénzügyekhez, mint az átlagember.