Egészséges, tisztelettudó, jó beállítottságú és végül sikeres gyermeket nevelni kemény munka. Sajnos sok szülő vagy nem hajlandó belefektetni megfelelő időt és energiát, vagy, ami valószínűbb, hogy nem tudják, hogyan kell hatékonyan ellátni a szülői feladatokat.

Ezt a bejegyzést még egy gyermekpszichológussal közösen készítettük el, amikor még ez a blog nem létezett, és szülőknek csináltunk egy közös ismeretterjesztő sorozatot a gyermekekről, és a pénzügyi tudatosságra való nevelés alapvető fontosságáról. A téma azóta is aktuális, ezért gondoltam, itt a helye blogon. Nagyrészt nem az én tanácsaim, de mindegyikkel egyetértek.

Mit csinál a legtöbb ember, aki elveszti a kontrollt a családja felett?

Ők azok, akik nagyon gyorsan igyekeznek meggyőzni magukat arról, hogy a jól viselkedő gyermek és a stabil, szerető család megteremtése lehetetlen. Ez egy elérhetetlen cél, tehát minek próbálkozni. Pedig megéri! Azonban minél később kezdjük el ezt, annál nehezebb lesz: sokkal komplikáltabb feladatnak bizonyulhat egy tinédzsert visszaterelni a helyes útra, mint kezdettől fogva azon tartani.

Egy felelősségteljes, tisztelettudó, megbízható gyermek nevelése a születésétől fogva indul. A minőségi nevelés komoly erőfeszítést és következetességet igényel. Türelmesen és folyamatosan vezetni kell a gyermeket, meg kell mutatni neki, hogy melyek az elfogadott viselkedések, és melyek azok, amin változtatnia kell. Milyen egyszerűen hangzik, mégis a legtöbb szülőnek hatalmas nehézséget okoz, és egy csomó kérdést vet fel bennük. 

“Mi van, ha nem szeret majd a gyermekem? Mi van, ha hisztizni fog? Mi van, ha megutál?”

Erősnek kell lennünk, hogy kitartsunk a gyermek manipulatív haragjával szemben, hiszen ez a szülő felelőssége is. Ám mindaddig, amíg a fegyelmezés megértéssel és szeretettel párosul, a gyermekek úgy fognak felnőni, hogy megértik, hogy minden az ő érdekükben történt.

A következő lista olyan javaslatokat tartalmaz, amelynek rendszeres alkalmazásával hozzájárulhatsz a minőségi neveléshez. 

  1. Szabj ésszerű korlátokat és légy következetes ezek betartatásában! Ha egyszer azt mondod, hogy meg fogod büntetni, akkor tegyél is úgy minél előbb, különben nem lesz következménye a gyermek rossz viselkedésének.
  2. Add át gyermekednek a tudásod, bátorítsd a kérdésfeltevésekben, adj neki válaszokat a ”végtelen miértekre”! Hallgasd meg gyermeked, figyelj rá, és ha valamit helytelenül értelmez, javítsd ki, magyarázd el neki.
  3. Feltétel nélkül szeresd és támogasd gyermeked! Senki sem tökéletes. Lesznek olyan napok, amikor csúfolják, megbántják, elutasítják őt. Azonban éreztetni kell vele, hogy ennek ellenére igenis szeretik, és meg kell tanulnia objektíven kiszűrni a kritikát, amiből fejlődni tud.
  4. Mutasd meg az erős munkaerkölcs fontosságát! Ne szidd le, ha valamit nem jól csinál, inkább vezesd rá, hogy miért fontos, hogy precíz legyen, majd adj neki egy újabb lehetőséget!
  5. Próbáld meg kizárni a negatív gondolatokat és ügyelj arra, hogy a gyermekek se éljenek ezekkel! Helyettesítsétek például a „nem tudom megcsinálni” gondolatot olyannal, ami a pozitív végkifejletre utal.
  6. Ne zavarjátok a gyermeket koncentráció közben! Sokan követik el azt a hibát, hogy ha valami nem megy elsőre a gyereknek, akkor megcsinálják azt helyette. Azonban pont ezek a feladatok adhatnak neki kitartást, és taníthatják meg arra, hogy hogyan kell egy feladatra koncentrálni. Ne nyújtsunk segítséget a gyermeknek addig, amíg nem kéri azt.
  7. Alakíts ki egy jutalmazási rendszert! A gyermek határozzon meg magának célokat, amelyekért jutalomképpen pontokat vagy pénzt kaphat. Ilyen jutalom bármi lehet: tovább fent maradni, egy plusz mese, vagy akár egy játék is.
  8. Bátorítsd a gyermeket a céljai meghatározásában! Ezt sajnos sokan felnőtt korban is elfelejtik, pedig létfontosságú ahhoz, hogy valaki célirányosan tervezzen és haladjon. A célok leírása, lerajzolása bizonyítottan segít elérésükben!

Támogasd gyermeked anyagilag is

Mindamellett, hogy gyermekednek megtanítod a pénzkezelés, és a siker alapjait, nem árt, ha jó példát mutatsz, és te is elkezdesz egy megtakarítást. A gyermekcélú megtakarítások azért fontosak, mert amikor gyermeked felnő, és szeretné elkezdeni az önmegvalósítást, akkor hirtelen megnőnek az anyagi terhek: iskola, lakás, életkezdés, stb. Bizonyítottan sikeresebbek azok a gyermekek, akiknek szüleik képesek őket anyagilag támogatni, és ezzel megóvhatod gyermeked attól, hogy már a kezdeteknél eladósodjon.

Ha szeretnéd tudni, hogy melyik a legjobb gyermekcélú megtakarítás és abból mennyit tudsz összeszedni, töltsd ki ezt a kalkulátort, és kérd ingyenes tanácsadásunkat: