A kamatok és a banki ajánlatok is folyamatosan változnak, éppen ezért az is változik, hogy mikor hol találjuk a legjobb, legmagasabb kamatokat. Ezért most újra megnézzük, 2013-ban most kik adják a legtöbbet a pénzünkért rövidtávon.

Biztonságos, magas kamatozású lekötések

Ha csak rövid időre, azaz maximum 1-2 évre keresed a megfelelő, magas kamatozású lekötést, akkor nem célszerű túlbonyolítani a dolgot, sem pedig nagyon elmerülni a befektetések világában.

A KISS ELV = KEEP IT SIMPLE , STUPID. Általában az a legjobb, ami a legegyszerűbb.

Mivel rövidtávról van szó, mindenképpen fontos, hogy a hozam kiszámítható legyen. Mindenképpen kamatban gondolkodnék, méghozzá két opciót látok:

1. Bankbetét

2. Állampapír

Meg lehet osztani a bankok között a megtakarítást, de ennek két hátránya is van. Az első, hogy a második legnagyobb kamat kisebb lesz, mint az első. A másik, hogy minél több számlát nyitnak, annál nagyobbak a fix költségek és utalási díjak.

Nézzük az első megoldást: bankbetétek.

Kérdés, hogy 1 éves lekötést válasszunk, vagy fél éveset. A legjobb kamatokat az alábbi táblázat mutatja:

[fusion_builder_container hundred_percent=”yes” overflow=”visible”][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

banki kamatok legjobb

hol a legmagasabb a kamat 2013

A fél éves lekötések kamatai láthatóan magasabbak, viszont fél év múlva koránt sem biztos, hogy újra ugyan ilyen magas kamatokat fogunk találni. 1 évvel ezelőtt magasabb volt az alapkamat, ezért magasabb kamatokat adtak a bankok is. Most nehezebb 5%-os kamatot találni, főleg kamatadó után.

Figyelem: a legjobb banki kamatokhoz általában egyéb feltételeknek is meg kell felelni. Először csak döntsék el, hogy hány bankot szeretnének választani, illetve akarnak-e állampapírt venni, és ha igen, nézzék meg az egyes számlákat, hogy megéri-e felvállalni a feltételeket.

Például: a K&H -nál ha jobban megnézzük, akkor kiderül, hogy a K&H infláció plusz betét, változó kamatozású lekötött betét. A betét kamata követi a KSH által hivatalosan havonta közzétett éves inflációs adatot (%), azaz a 12 havi átlagos fogyasztói árváltozás %-os értékét. Az inflációs kamatot havi kamatciklusokra vonatkozóan alkalmazza a Bank, aképpen, hogy az adott hónapra érvényes, hivatalos inflációs adat az azt követő második hónapra vonatkozóan határozza meg a K&H infláció plusz betét Inflációs kamat mértékét, amely kiegészül a Prémium kamat mértékkel.

Jelenlegi infláció: 1,7% – azaz lehet, hogy a következő hónaptól csökken a kamat.

Hol a legmagasabb a kamat? Bankszámla összehasonlítás itt:

http://www.bankracio.hu/betetkalkulator/lekotott-betet/friss-penzre

Állampapírok kamatai

Én azt mondom, ha nincs konkrét cél, vagy időtáv, hogy nyiss egy TBSZ számlát és vegyél rá pl. Kamatozó Kincstárjegyet.

[/fusion_builder_column][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Állampapírok kamatai 2013

Állampapír kamat 2013

A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves futamidejű, fix kamatozású, 10.000,- Ft-os alapcímletű értékpapír. Jegyzés útján kerül forgalomba. Jegyezni névértéken, azaz 100%-os árfolyamon lehet. Az egyéves futamidő a jegyzés lezárását követő második munkanaptól kezdődik. Futamidő végén a kamat a tőkével együtt a kamatadó levonását követően kerül az ügyfél számláján jóváírásra.

Hogyan kell állampapírt vásárolni?

Bemész az államkincstárhoz, nyitsz egy számlát, egy hozzá kapcsolódó TBSZ-t, és a TBSZ-re jegyzel Kamatozó kincstárjegyet, akkora értékben amekkorában szeretnél.

Amire figyelni kell:

1 év múlva lejár, és kifizeti az 5% kamatot. Ekkor neked a tőkét és a kamatot újra be kell fektetni. Ezért célszerű:

1) SMS értesítést kérni a lejáratról

2) Internetes hozzáférést kérni, hogy könnyen tudja kezelni a befektetést

1 év múlva tehát újra befekteted a tőkét és a kamatot. Ha ezt 3 évig csinálod és nem veszed ki a pénzt addig, akkor a kamatadó a TBSZ miatt 8%, 5 év után 0%.

A TBSZ egyetlen hátránya, hogy ha 5 év előtt veszed ki a pénzt, akkor a kincstár nem vonja le automatikusan a kamatadót, hanem azt neked kell bevallanod és befizetned, ez egy kis plusz adminisztráció, viszont ennek az előnye, hogy a kamat addig is tovább kamatozik.

A papírokat bármikor eladhatod, nem kell megvárnod az 1 évet, de ha a jegyzést követően  3 hónap letelte előtt adod el, akkor a kamat egy részét elbukod. (ez minimális kockázat)

A legmagasabb banki kamat sem kockázatmentes

Nincs kockázatmentes befektetés. Ez egy opció. Én sem tudom, hogy a kamatok milyen irányba fognak elindulni. A kötvények árfolyama is leeshet, persze attól még ez az egyik legbiztonságosabb befektetési forma. Az állam is csődbe mehet, bár nem valószínű, és ha igen, annak előjelei lesznek.

Ez nem minősül befektetési tanácsadásnak, én mindössze a saját véleményemet és meglátásomat írom le. Nem ismerem az te élethelyzeted, sem céljaid, így nem tudok pontosat mondani, de még ha ismerném is, nem vagyok jós.

Ennek ellenére azt mondhatom, hogy én is fektetek állampapírba és jelenleg egy jó opciónak tűnik. Biztonságos, és kiszámítható. Költségei szinte nincsenek is. Én elégedett vagyok a kincstárral, minden szempontból versenyképes a bankokkal.

Kérdésed van? Vitatkoznál? Írd meg kommentben, vagy nekem személyesen!

Tanácsot, véleményt kérnél? Kérj személyes, vagy ingyenes online pénzügyi tanácsadást!

Szívesen tanulnál a pénzügyekről? Íme, egy 14 napos, ingyenes kihívás és tréning!

Szeretnél szakértői segítséget? Kérj valódi pénzügyi tanácsadást!