A pénzügyi egészség majdnem olyan fontos, mint a fizikális egészség, mégis sokszor megfeledkezünk róla. Bár pénzen nem vehetsz egészséget, a pénzügyeknek igenis nagy hatásuk van az egészségedre, hiszen az anyagi gondok gyakran vezetnek fizikai problémákhoz, illetve az egyes kezelések is nagyon költségesek lehetnek. Nézzük, mit tehetsz a pénzügyi egészségedért, hogy sikerrel teljesíthesd a céljaidat!

Mi a pénzügyi egészség?

A „pénzügyi egészség” (avagy financial health) kifejezés arra utal, hogy hogyan kezeled a pénzed, és hogyan tervezel a jövőre. Minden pénzügyi döntésed és cselekedeted hatással van a pénzügyi egészségedre a jelenben és a jövőben egyaránt.  Ennek három fő elemét különítik el a szakértők:

  • tudod vezetni a napi szintű pénzügyeidet,
  • át tudsz vészelni egy pénzügyi sokkot,
  • jó úton haladsz a pénzügyi céljaid megvalósításához.

Néha általánosan bevett hüvelykujjszabályok alapján döntünk, mint például hogy a jövedelmed x százalékát tedd félre nyugdíj-megtakarításként. Néhány ezek közül kiállta a tapasztalat próbáját az idők során, és alapvetően helyesnek bizonyult, sok másik azonban már nem követendő az új körülmények között. Hogy lásd, mely szabályok és faktorok segíthetnek hozzá a céljaid eléréséhez, az alábbi tippeket érdemes megfogadnod a pénzügyeidben.

1. Ne úszd meg a matekot: figyeld a nettó jóléted és a személyes költségvetésedet

A pénz jön és megy, ezen nem tudsz változtatni. Ha viszont nem tartod figyelve szem előtt ezeket a pénzmozgásokat, könnyen kicsúszhat a kezedből a saját pénzügyi jóléted. Ha viszont nem próbálod megúszni a matekot, számba veszed, mire mennyit költesz és mennyi a bevételed, azzal megadod magadnak a lehetőséget, hogy akármikor beavatkozz, átalakítsd a pénzügyeidet, hogy jobban szolgálják a céljaid elérését.

Kezdésként kalkuláld ki a nettó jólétedet, ami annak különbsége, hogy mennyi vagyonod van és mennyivel tartozol éppen. Ehhez vedd számba minden pénzügyi eszközödet a készpénztől a befektetésekig. Ezután szedd össze a kintlévőségeidet, vagyis a még ki nem fizetett számlákat és a hiteleidet egyaránt.

A két szám különbsége megmutatja, hogy állsz éppen a pénzügyeidben. Hogy minél többet tudj meg a pénzügyeid időbeli alakulásáról, próbáld meg ezt a számítást egy-egy korábbi időpontra is, ha tudod. Ezzel látni fogod, milyen hullámzások vannak a büdzsédben.

Ehhez képest ki tudsz már alakítani egy költési tervet, szabályozandó, hogy mire mennyit költhetsz időről időre. Ez segíthet neked abban, hogy:

  • tervezni tudd a kiadásaidat,
  • csökkenteni tudd a költéseidet,
  • megtakaríts a jövőbeli céljaidhoz,
  • bölcsebben költekezz,
  • tervezz vészhelyzetekre,
  • prioritási listát állíts össze a költéseidről.

Sokféleképpen hozzá lehet látni, hogy az ember összerakja a saját pénzügyi költési tervét. Ami azonban mindegyiknek az alapja, az a jövőbeli kiadásokra és bevételekre vonatkozó előrejelzés. Persze hogy milyen kiadási és bevételi kategóriák szerepelnek ebben a költségvetésben, az mindig az élethelyzetedtől fog függni. Mindenesetre ilyeneknek kellene benne lenniük alapvetően:

  • fizetés
  • bónuszok,
  • osztalékok
  • nyugdíj
  • járadékok
  • borravaló
  • lakásbérleti díj

Kiadási oldal:

  • gyermekeid támogatása
  • rezsi, lakbér
  • adósságtörlesztők
  • önfejlesztő tanfolyamok
  • sportok, hobbik
  • étel
  • ajándékok
  • biztosítások
  • járulékok
  • ruha, fodrász
  • megtakarítások
  • speciális kiadások
  • utazás, autófenntartás.

Ha elvégezted a fenti egyszerű matematikai formulát, és azt látod, hogy még marad is pénzed, erről az összegről el kell döntened, hogy hogyan használd fel, költsd el vagy fektesd be. Ha viszont a kiadásaid meghaladják a bevételeidet, akkor vissza kell vágnod előbbieket és fokoznod utóbbiakat. Ebben nagy segítségedre lesz a pontos lista a költésekről és bevételekről, látni fogod, hol van tér a fejlesztésre, spórolásra.

2. Szabadulj meg a tartozásaidtól

Az adósságok hátrányos hatásairól már számtalanszor írtunk itt a Pénzügyi Tudakozón:

  • rossz hatással vannak a pénzügyeidre, hiszen az adósság újratermelheti magát, ha mondjuk devizában van egy része, illetve a kamatfizetéssel meggátol abban, hogy befektetésekkel fialtathasd a pénzed;
  • rossz hatással van az egészségedre, hiszen a törlesztők miatt kialakuló problémák miatt fokozott stresszben élsz, ami magas vérnyomáshoz és infarktusveszélyhez vezethet.

3. Ismerd fel és kezeld az életstílus-inflációt

A legtöbben, amikor többet kezdünk el keresni, automatikusan többet is kezdünk költekezni. Ezt a jelenséget nevezzük életstílus-inflációnak (lifestyle inflation). Ez azonban még akkor is bajos lehet, ha meg tudod fizetni az életszínvonal-emelkedés árát. Hosszú távon ugyanis visszafog abban, hogy növeld a valódi jólétedet. Minden plusz forint, amit most költesz el, azt jelenti, ennyivel és a kamatával kevesebbed lesz a jövőben.

Ami miatt az ember mégis hajlamos ma elkölteni a jövőbeli kényelmét garantáló forintokat, az a divat, a vágy, hogy ő is menjen a celebekkel, tehetősekkel a luxus felé. Itt példaként sorolhatnánk autómárkákat, egzotikus utazási helyeket, óramárkákat. Ahogy azonban számtalan esetben kiderül a végén a celebvilágban és a körülötted élők esetében is, hogy ez az egész egy illúzió. Sokszor hitelből, ráadásul nem fedezett hitelből finanszírozzák ezeket a luxusköltéseket, csak idő kérdése, mikor dől be a rendszer.

Ahogy a karriered és a személyes lehetőségeid fejlődnek, persze van mód kicsit bővíteni a költéseiden. Szükséged lehet új, drágább ruhatárra, szórakozni kell vinned a gyermekeidet és így tovább. Fontos viszont, hogy tartsd szem előtt, mi az a plusz kiadás, amely tényleg továbbvisz, értéket teremt a számodra, szeretteid számára.

4. Figyelj a szükséglet és a megkívánás közti különbségre

Hacsak nincs egy feneketlen pénztárcád, akkor muszáj tisztáznod magad előtt, melyik vásárlásod lenne azért, mert valóban szükséged van az adott dologra, és melyiket csak egy fellángolás, megkívánás indokolja. Előbbiek elengedhetetlenek az önfenntartásodhoz, utóbbiak pedig akár el is hagyhatóak, ha nem férnek bele a pénzedbe.

Néha kifejezetten nehéz felcímkézni pontosan az egyes költéseket, hogy melyik kell és melyik lenne kedvedre. Ha viszont veszed erre a fáradságot, akkor időről időre tudod skálázni a költségvetésedet. Ha tudod egy költségtényezőről, hogy nem feltétlen szükséges, akkor legalábbis ideiglenesen ki tudod ezt iktatni, ha valami másra kellene a pénz.

Az első tehát mindig a muszáj kategória, eköré kell tervezned a többi kiadásodat. És még egy szabály: költs kevesebbet, mint amennyit keresel, ne halmozz fel adósságot a mostani vágyaid jövőbeli pénzzel való fizetésével.

5. Mielőbb kezdj megtakarítani

Egy régi vicc úgy tartja: „sose késő elkezdeni sportolni… szóval én még várok egy kicsit”. Sokan vannak így a befektetéssel is, azonban minél előbb kezded, annál könnyebben, kisebb megszorításokkal tudod megtakarítani a szükséges pénzt autóra, házra, nyugdíjpótlékra.

A megtakarításaid és befektetéseid hozamai ugyanis így annál hamarabb elérhetővé válnak, így legközelebb már ezeket az összegeket is be tudod fektetni. Minél hamarabb kezdesz tehát megtakarítani, annál többszörösen tudod kiaknázni a kamatos kamat előnyeit.

Az egyik legfontosabb megtakarítási cél a nyugdíj-előtakarékosság. Erről bővebb információt találsz a Pénzügyi Tudakozón.

6. Vezess vésztartalékot

A vésztartalék pontosan arról szól, amit a neve jelent: egy olyan biztonsági hálót jelentő összeg, amelyhez baj esetén nyúlhatsz a megélhetésed garantálásához, amíg újra talpra állsz. Alapszabály, hogy nem nyúlhatsz ehhez hozzá a normál költéseidnél, hanem olyan célokra kell fordítanod, mint: váratlan kiadások, autójavítás, a munkád elvesztése esetén a rezsi és az élelmiszer.

A hüvelykujjszabály itt az, hogy 6 hónapra elegendő összeget halmozz fel legalább. Persze bizonyos esetekben ez kevésnek bizonyulhat, ha tartós, vagy súlyos költésekkel járó probléma merül fel, mint mondjuk a munkaképesség elvesztése. A legjobb, ha a bevételedből automatikusan minden hónapban elutaltatsz egy hányadot egy külön számlára, ahol ezt a tartalékot vezeted.

Ezért egyik első dolgod legyen a pénzügyeid rendezésében az adósságaid felszámolása, hogy a mínuszból legalább nullára mozdulj elő.

+1 Ünnepelj

Ha mindezt sikerült megvalósítanod, kifizetted a tartozásaidat, van tartalékod, megtakarításod, költségvetésed, és mindezeket tudod tartani, ez megér egy ünneplést. Legyen az egy vacsora, vagy a haverokkal közösen valami hobbinak való hódolás, most biztosan megérdemled. A fegyelem később sem teljes remeteséget kell jelentsen, ismerd el a saját eredményeidet.

Amennyiben kérdésed merülne fel a témával kapcsolatban, esetleg észrevételeidet osztanád meg velünk, kattints az alábbi gombra és írj nekünk:

Szívesen tanulnál a pénzügyekről? Íme, egy 14 napos, ingyenes kihívás és tréning!

Szeretnél szakértői segítséget? Kérj valódi pénzügyi tanácsadást!