A részvényekkel való kereskedés az első dolog, ami eszünkbe jut a befektetésre gondolva, azonban sokan nem tudják, hogyan is kezdhetnek hozzá. Megmutatom, hogyan tudsz te is részvényeket vásárolni és eladni, valamint megnézzük, hogy hol érdemes ehhez számlát nyitni.

Részvényekkel kereskedni egy elég veszélyes játék, amit megfelelő tudás, tapasztalat és időráfordítás nélkül jobb inkább szakértőkre bízni. A részvények árfolyammozgásából sokféleképpen részesedhetünk, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy melyik módszert választjuk. Először is nézzük a legkézenfekvőbb megoldást: mi magunk vásároljuk meg a részvényeket, és kereskedünk vele.

Részvénykereskedés a tőzsdén – részvények vásárlása

A Magyar tőzsde a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), amely 1864. január 18-án kezdte meg működését Pesten. A Budapesti Értéktőzsde történetéről itt olvashatsz.

A tőzsdei üzletkötéshez a befektetőknek a pénzügyi közvetítőrendszer szereplőit, a tőzsdei kereskedő cégeket kell igénybe venniük, a befektetők egymással közvetlenül nem kereskedhetnek a tőzsdén. A tőzsdei kereskedő cégek kiválasztásakor több szempontot is érdemes figyelembe venni.

Először is ahhoz, hogy részvényekkel kereskedhess nyitnod kell egy értékpapírszámlát. Ez olyasmi, mint egy bankszámla, azonban ezen értékpapírokat (részvényeket, kötvényeket, befektetési jegyeket, stb.) tartanak nyilván. A szolgáltató, akinél ezt a számlát nyitod különböző díjakat számolhat fel. Egyrészt nagyon fontos, hogy megbízható, lehetőleg banki hátterű szolgáltató válassz, másik oldalról pedig fontos, hogy a lehető legkisebb költséggel nyiss számlát és kereskedj.

Ne dőlj be a drága ajánlatoknak: vannak olyan pénzügyi tanácsadók, akik olyan számlákat akarnak eladni, amik tízszeres költségekkel futnak az olcsóbbakhoz viszonyítva.

A legtöbb magyar szolgáltatónál nyitható értékpapírszámlát összehasonlítottuk egy korábbi cikkünkben: értékpapírszámlák összehasonlítása. Egy másik szolgáltató, aki nem szerepel az összehasonlításban a Degiro brókercég, amely egy tipikus online bróker. Olcsó, azonban néhány hátránya is van:

1. nem lehet TBSz számlát nyitni, így a hosszútávú befektetésekre nem alkalmas, inkább aktív kereskedésre.

2. Csak online lehet őket elérni, ami miatt nehézkes lehet a kapcsolatfelvétel, panasz intézése.

A Degiro saját maga által készített – nyilván elég előnyös, de igaz – összehasonlítását a költségekről itt találod.

Alternatív módok a részvényekkel való kereskedésre

A CFD (Contract for Difference)

Ez egy két fél közötti megállapodás arról, hogy egy kontraktus nyitó és záró árfolyama közötti különbséget elszámolják egymás felé. A CFD-k származtatott termékek, amelyek segítségével az alaptermék tényleges tulajdonlása nélkül lehet kereskedni az élő árfolyammozgásokra. Ezekkel a termékekkel a valódi részvény megvásárlása nélkül lehet spekulálni az árfolyamváltozásokra.

Éppen azért, mert valójában te nem vásárolod meg a részvényt, ez még eggyel kockázatosabb, mintha tényleg a te tulajdonodban lenne az értékpapír. Itt egy ígéretet veszel. Előnye, hogy általában olcsóbb, mint egy valódi részvény vásárlása, azonban gyakran tőkeáttétellel dolgoznak az ilyen cégek, ami igen jelentősen növeli a befektetésed kockázatát. A tőkeáttétel nem más, mint hitelből való befektetés. Ezzel nagyon óvatosan bánj. Egy húszszoros tőkeáttételnél már 1% árfolyamváltozással is elveszítheted a tőkéd 20%-át.

A befektetési alap és az ETF

Ezek az értékpapírok önmagukban is egy portfóliót jelentenek, azaz valamilyen szintű diverzifikációt alapvetően is magukban foglalnak. Éppen ezért ezek biztonságosabbak mint az egyes részvények vásárlása és eladása. Mindemellett itt intézményi szakértők, ellenőrzött körülmények között kezelik a pénzeket, amelyeknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük, valamint a befektetővédelmi alap garanciája is vonatkozik rájuk.

Kezdő befektetőknek, sőt azoknak is, akik nem munka helyett akarnak befektetésekből megélni, célszerűbb a befektetés ezen módját választani. Mindkettő befektetési módról írtunk már korábban, itt a befektetési alapokról, itt pedig az ETF-ről tudsz többet megtudni.

A Certifikátok

A certifikát olyan tanúsítvány, amely szerint a kibocsátó pénzintézet vállalja, hogy a szóban forgó értékpapír – azaz a certifikát – értéke meghatározott módon alakul egy mögöttes termék árfolyamának függvényében. Ha tehát egy certifikát célja például az amerikai S&P index követése, akkor a kibocsátó kötelezettséget vállal arra, hogy a certifikát értéke pontosan az S&P index alakulásának megfelelően nő vagy csökken majd. A Turbo certifikátok segítségével szintén lehetőséged van tőkeáttétes befektetést megvalósítani.
[fusion_builder_container hundred_percent=”yes” overflow=”visible”][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Szívesen tanulnál a pénzügyekről? Íme, egy 14 napos, ingyenes kihívás és tréning!

Szeretnél szakértői segítséget? Kérj valódi pénzügyi tanácsadást!

[/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]