Nagyon vonzó ajánlat az állami 30 %-os támogatás befizetéseink után. Ha első hallásra végiggondoljuk, ilyen kedvező feltétellel máshol nem tudunk megtakarítást indítani. Ettől függetlenül nem mindenkinek jó, és ez nem jeleni, hogy nincsenek hátulütők.

Az, hogy leendő vagy meglévő lakásunkra kell fordítani az összeget, egyáltalán nem riasztja vissza az embereket, hiszen lakhelyre (önálló, független életre) mindenkinek szüksége van. (Illetve a nyugati társadalmakhoz képest nálunk nem alakult még ki az a szokás, és nincs rá olyan lehetőség, hogy életünk nagy részét bérelt ingatlanban éljük le.) Ezáltal azt mondhatjuk, hogy egy igen széles réteg igényeit képes kielégíteni ez a szolgáltatás. Azonban lássuk ennek részleteit, feltételeit!

Mi is pontosan a lakástakarék?

Ez egy olyan megtakarítási forma, melynek keretében a havi befizetéseid után 30% állami támogatást vehetsz igénybe. Vigyázz, ez nem 30% éves hozam, mert csak egyszer kapod meg. Ez azt jelenti, hogy évente befizetsz 240.000 Ft-ot és mellé kapsz még maximum 72.000 Ft-ot.

Ha ennél az összegnél kevesebbet fizetsz be, akkor arányosan kevesebb támogatást fogsz kapni, viszont a havi 20.000 forint a lakástakarék maximuma, ha ennél többet szeretnél félretenni, akkor több LTP-t kell nyitnod. A futamideje 4-10 év között van. Kamatadó és EHO-mentes megtakarítási forma.

Fajtái

1. Az egyik fajtája olyan lehetőséget nyújt, amelyben hitelfelvétel kapcsolódik a megtakarításhoz, ekkor kedvezőbb hitelkamatokat nyújtanak.

2. A másik fajta esetében nem kapcsolódik hozzá hitelfelvétel, ennél magasabb betéti kamatok érhetők el.

Ki veheti igénybe?

Minden esetben csakis természetes személy veheti igénybe saját nevében magának vagy kedvezményezettjének. Speciális esetekben ilyen szerződést köthet:

  • gyám
  • gondnok
  • alapítvány
  • társadalmi szervezet
  • egyház
  • helyi önkormányzat is.

2011-től szabadon kombinálható a családban a megtakarítás. Azaz egy családtag megtakarítása bármely közeli családtag lakáscéljára fordítható, illetve több megtakarítás össze is vonható. Fontos tudnod, hogy nem kell abban az ingatlanban tulajdont szerezned, amelyhez a megtakarításoddal hozzájárultál. (Gyerek tulajdonjoga kapcsán gyámügyi kérdés vetődhet fel, de manapság már nem olyan gyakoriak ezek az eljárások.)

Mire használhatod?

Mint már a bevezetőben említettük minden lakáshoz kapcsolódó tevékenységhez fel lehet használni a megtakarított összeget. Ez magában foglalja:

  • a lakásvásárlást
  • az építési telek megvételét
  • lakáscserét
  • nyugdíjasházba történő beköltözést
  • közműépítést, -átalakítást
  • meglévő lakáshitel elő- és végtörlesztését
  • lakásfelújítást, bővítést, korszerűsítést, helyreállítást (minden beépített, azaz lakásból el nem vihető tárgy beszerzését)
  • lakáscélú lízinghez történő felhasználást.

Arra azonban figyelned kell, hogy csak a lakóingatlanként bejegyzett ingatlanok esetében érvényesíthető!

A lakástakarék felhasználást számlával kell igazolni, de az is megfelel, ha a beszerzett alapanyagokról viszel számlát, nem feltétlenül kell magát az igénybe vett szolgáltatást is bizonyítanod.

Nézzük, milyen lehetőségek vannak jelenleg a piacon!

1. OTP Lakástakarék

Azt a szituációt nézzük minden esetben, mikor nem akarsz hitelt felvenni!

Havi 20.000 Ft-ot fizetsz be 4 éven keresztül:

  • Saját befizetésed összege: 900.000 Ft
  • 48 hónap után
  • Állami támogatás összesen: 270.000 Ft
  • Betéti kamat: 72.228 Ft

= 1.242.228 Ft megtakarítás

Azonban minden hónapban számolnod kell a 150 Ft-os számlavezetési díjjal, illetve a 24.000 Ft-os számlanyitási díjjal.

2. Erste Lakástakarék

Az előbbi feltételekkel:

  • Saját befizetésed összege: 960.000 Ft
  • 51 hónap után
  • Állami támogatás összesen: 288.000 Ft
  • Betéti kamat: 54.651 Ft

= 1.302.651 Ft megtakarítás

A 150 Ft-os számlavezetési díj itt is megmarad, a számlanyitás díja 0 vagy 24.500 Ft attól függően, hogy vállalod-e az alábbi feltételek egyikét:

Szerződés átruházás és megszűntetés kizárva + Folyamatos befizetés + Csoportos beszedéssel fizetés + Jövedelemérkeztetés/Bankszámlabirtoklás.

3. Fundamenta Lakáskassza

  • Saját befizetésed összege: 960.000 Ft
  • 51 hónap után
  • Állami támogatás összesen: 288.000 Ft
  • Betéti kamat: 81.529 Ft

= 1.329.504 Ft megtakarítás

150 Ft számlavezetési díj, számlanyitási díj 24.600 Ft.

4. AEGON

  • Saját befizetésed összege: 960.000 Ft
  • 51 hónap után
  • Állami támogatás összesen: 288.000 Ft
  • Betéti kamat: 20.339 Ft

= 1.268.339 Ft megtakarítás

150 Ft számlavezetési díj, számlanyitási díj 14.000 vagy 28.000 Ft, az alábbi feltételek egyikének teljesítésétől függően:

Szerződés átruházás és megszűntetés kizárva + Folyamatos befizetés + Aegon lakásbiztosítás megléte.

Vegyük észre, hogy bár a legmagasabb felhasználható összeg nem az OTP-nél van, a rövidebb futamidő (kevesebb befizetés) miatt mégis az hoz a legjobban. Az OTP EBKM-je 13,58%, míg a Fundamenta „csak” 13,07%.

Összegezve az eddigieket

Már abból létezik egy eltérés, hogy pontosan mennyi idő a megtakarítási időszak (nem mindenhol pontosan 4 év, azaz 48 hónap). Az EBKM 11-13 % körül mozog, viszont nem lesz túl nagy jelentősége. Ugyanis azért 4 éves futamidővel számoltunk, mert ez éri meg a legjobban, maximum az első évben érheti el az EBKM a megjelölt értéket, utána minden évben folyamatosan csökken.  A befizetéseink után kapott tényleges kamat csupán 1-3 %, ahogy az összehasonlításokból is láthatod, az a legkisebb tétel.

Lakástakarék hitellel vagy szimpla lakáshitel?

Azt láthatjuk, hogy lakástakarék esetében, ha hitelt igényelünk hozzá a THM körülbelül 7 %-tól kezdődik, ha megtakarításos terméket választunk, de az OTP hitel plusz 5,83%-tól ad hitelt. Hasonló kamatperiódussal a forint piaci hitelek magasabbak, ráadásul a rövid futamidő miatt kevesebb az összes visszafizetés, mint a hosszú futamidőnél, hiszen kevesebb ideig kamatozik a kölcsön.

Nehéz egyetemlegesen összehasonlítani a piaci hiteleket a lakástakarékos hitelekkel, inkább az mondható el, hogy amennyiben most akarsz lakástakarékot indítani, és tudod, hogy hitelt kell majd felvenned, akkor az egyéni helyzetednek megfelelően számolj. Méghozzá több forgatókönyvvel is: mi van ha a hitelek kamata nem emelkedik, és mi van akkor, ha mondjuk három év múlva a jegybanki alapkamat és a BUBOR is 2-3%-ot nő.

Továbbá azt is számold bele, hogy a „nem hiteles” lakástakarékok magasabb kamatot adnak, így azok megtakarításra alkalmasabbak, viszont ha LTP hitel kell majd a végén, akkor valószínűleg mégis jobban jársz majd a hiteles verzióval.

Következtetés

A lakástakarék jó befektetési lehetőség, azonban csak rövidtávon (főként a minimális 4-6 év futamidővel). A hosszabb befektetés azért nem éri meg, mert ahogy említettük, évről-évre csökken z EBKM, mert az állami támogatást csak egyszer kapod meg, szemben egy éves kamatozású befektetéssel. Praktikus akár kétszer 4 éves szerződést kötni, vagy egy családban 2-3 családtagnak is számlát nyitni például egy adott lakás megszerzéséhez.

Fontold meg céljaidat, lehetőségeidet, és mérlegeld ezeknek megfelelően, Neked melyik megtakarítási forma lenne ideális!

Szívesen tanulnál a pénzügyekről? Íme, egy 14 napos, ingyenes kihívás és tréning!

Szeretnél szakértői segítséget? Kérj valódi pénzügyi tanácsadást!