A tervek szerint 40 százalékkal nőnének a bérek a következő 5 évben, bár ez nyilván egy nagyon optimista cél, mindenképp érdemes kalkulálnod, vajon mennyit tennél félre egy ekkora többletből. Azért is fontos elgondolkoznod ezen a kérdésen, mert a jövedelmedben és kiadásaidban bekövetkező változások alkalmával bizony a megtakarításaidon is alakítanod kell ezek függvényében. Csináljunk akkor egy alap stratégiát ilyen eshetőségekre!

Ahogy a közelmúltban többször is olvasni lehetett róla, a kormány célja, hogy a következő 5 év során 40 százalékkal nőjenek a magyar reálbérek. Ennek alapvető eszköze a munkát terhelő járulékok csökkentése volna. Persze kérdés, hogy milyen mértékben kell csökkentenie és milyen módon a munkáltatókat a munkabérek után terhelő járulékokat a kormányzatnak, hogy ilyen nagy béremelkedés alakuljon ki, de minket most nem ez érdekel.

A bérek nagyfokú növekedése miatt ugyanakkor nagyobb pénzmennyiség áll majd rendelkezésre, ami pedig nagyobb inflációt eredményezhet. A magasabb infláció azt jelenti, a pénzed vásárlóereje kisebb lesz. Ezért is érdekes, hogy a kormány ígéretei szerint a reálbérek, tehát nem a bérek nominális értéke, hanem a vásárlóereje fog 40 százalékkal nőni. Eszerint az infláció mértékével korrigálva is 40 százalékkal jobban keresnénk 5 év múlva.

Ami a te számodra a legfontosabb ebben, hogy hogyan kalkulálhatsz majd ezzel az esetleges többletjövedelemmel. Ha ugyanis változik a jövedelmed vagy a kiadásaid mértéke, javasolt a megtakarításaidat és befektetéseidet is ehhez igazítani.

Nem teszünk félre

Általános trend, hogy az úgynevezett fejlett országokban az emberek sokkal kevésbé tesznek félre jövedelmükből, mint mondjuk a ’70-es és ’80-as években. Ennek persze meg van a maga oka, hiszen ma, a kitágult világban bármit megvásárolhatunk, legyen az termék vagy szolgáltatás, és bizony hajlamosak is vagyunk a takarónkon túlnyújtózkodni. Ennek eszköze az utóbbi időben egyre népszerűbb személyi hitel.

Emiatt máris a jövedelmük jelentős részét – a normál költségek mellett – a hiteleik törlesztésére költik az emberek, tehát ennyivel is kevesebb tőkéjük marad a takarékoskodásra. Ebben szerepe van annak is, hogy nem éltünk át olyan kríziseket, mint nagyapáink, akik ezek miatt mindig igyekeztek az újabb megpróbáltatásokra felkészülni. A ma embere inkább hajlamos a hedonizmusra, az „éljünk a mának” hozzáállásra a takarékoskodással szemben. Ez szép, de az egyensúly volna itt is a legfontosabb.

A magyar valóság

Magyarországon, bár az emberek túlnyomó többsége, a reprezentatív felmérések szerint az emberek több mint 90 százaléka gondolja, hogy az állami nyugdíj mellett magának kell gondoskodnia nyugdíjas éveiről. A magyarok átlagosan 20 ezer forintot tesznek félre erre a célra. Sajnos azt kell mondanunk, ez közel sem elég, főleg, ha csak 40-50 évesen kezdünk takarékoskodni.  Azonban a takarékoskodók több mint fele ennyit sem tud félretenni nyugdíjas éveire, hát még gyermekei támogatására.

Ha szigorúan nézzük, bizony az sem lenne elképzelhetetlen, hogy egy 400 ezres fizetésnek akár a felét is félretegyük havonta. Persze ez nagyban függ az aktuális helyzetedtől: van-e valamilyen hiteltörlesztésed, kell-e valakit támogatnod anyagilag, jótékonykodsz-e, vagy épp már vannak gyermekeid, akik miatt a kiadások bizony megszaladnak. Maradjunk tehát két lábbal a földön: a fizetésed ötödét valószínűleg megtakaríthatod, ha ez némi luxusról való lemondást is követel.

Ha tényleg többet keresnél…

Ezek után térjünk vissza az eredeti kérdésünkre: mi a teendő, ha valóban 40 százalékkal többet fogsz keresni? Tekintsük alapszabálynak azt, hogy bármennyit is keresel, legalább a nyugdíjas éveidre takarékoskodj előre a mai jövedelmeidből. Ez azért fontos, mert mára már nem kérdés, hogy a nyugdíjrendszerek válsága miatt nem fogsz tudni a várható nyugdíjadból megélni.

Ha ez a kiindulópontunk, akkor ebből következik, hogy ha kis jövedelemből félre tudsz tenni egy arányos részt, akkor ezt mindig igazítsd a jövedelmed alakulásához. Ha tehát 40 százalékkal jobban keresel, megteheted, hogy ugyanilyen arányban többet is takaríts meg a bevételeidből. Ez csupán annyit jelent, hogy nem minden pluszt költesz el ma, hanem egy részét a jövődbe fekteted be, egy részét pedig a mai kényelmedre áldozhatod. Ha például te a fizetésed ötödét teszed félre, akkor ennek a 40 százaléknak is rakd el az ötödét későbbre, tartsd a tempót!

Fő az eltökéltség

Ez alapvetően egy hüvelykujjszabály, ami azonban mégsem légből kapott. Az emberi természetet ismerve ugyanis látható – és tedd a szívedre a kezed –, hogy ha valamilyen szabállyal nem kényszerítjük rá magunkat az önmegtartóztatásra, a jövőre gondolásra és takarékosságra, bizony hamar meg tudunk feledkezni erről. Ha viszont konzekvensen tartod magad ehhez a szabályhoz, nagy meglepetés nem érhet, és bármi baj esetén lesz mihez nyúlnod.

Elkötelezettség. Ez az, ami a számos pénzügyi szakértő szerint eldönti, ki fog kellemes körülmények közt, jómódban visszavonulni, és ki nem tudja ezt megengedni magának. El kell határozd magad amellett, hogy hogy szeretnél élni később, és mit vagy hajlandó és képes megtenni ennek érdekében.

Kis önismeret

És akkor ezek után a nagy kérdés: te magadtól mennyit tennél félre, ha 40 százalékkal többet keresnél?

Szeretnél jó döntést hozni egy konkrét pénzügyi kérdésben?

TEDD FEL KÉRDÉSED ÉS 24 ÓRÁN BELÜL VÁLASZOLUNK!

Sokan százezreket spóroltak meg azzal, hogy megírták kérdésüket mielőtt elfogadták egy ügynök, vagy pénzintézet ajánlatát. Próbáld ki, INGYEN!

TEDD FEL KÉRDÉSED MOST!