Hazánk eklektikus pénzügyi és politikai helyzetéből kifolyólag, valamint a demográfiai változás feltartóztathatatlan árhullámának köszönhetően az állami nyugdíj-programokat is elérte a változás szele.

2014-re a legtöbb ember számára világossá vált, hogy nyugdíja az elkövetkező évtizedekben komoly kockázatoknak van kitéve. Öngondoskodás híján, az akkor éppen hivatalban lévő kormányokra bízni jövőnket enyhén szólva is kockázatos.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak pontosan ezen a szorongáson kívánnak enyhíteni. De a számos piaci szereplő közül melyik önkéntes nyugdíjpénztárt válasszuk 2014 -ben?  Ehhez az elsőre ijesztően összetett témához azonban nem kell pénzügyi lángelmének lennünk, elegendő, ha ismerjük a termékek működését, valamint néhány alapvető fogalommal tisztában vagyunk!

Mi is az önkéntes nyugdíjpénztár valójában?

Az önkéntes nyugdíjpénztár a belépő tagoknak nyújt kiegészítést állami nyugdíjukhoz, esetenként teljesen kiválthatja azt. Rendszeres befizetésekkel valamint a befizetett tőke hozamaival növelhetjük a nyugodt időskorra szánt összeget. Továbbá a 2014. évi jogszabályváltozásoknak köszönhetően állami támogatások is gyarapítják megtakarításunkat.

Az adókedvezményről röviden:

A 2014-es jogszabály módosítások nyomán bővültek az adókedvezményezési lehetőségek. Az (1.) önkéntes nyugdíjpénztár, (2.) önkéntes egészségpénztár, (3.) nyugdíj-előtakarékossági számla, valamint a (4.) nyugdíjbiztosítás után is jár adókedvezmény: a tárgyévben befizetett díjak 20%-áig adójóváírást kérhetünk, amivel megnövelik nyugdíj megtakarításunk egyenlegét.

Az önkéntes nyugdíjpénztárba vagy/és egészségpénztárba vagy/és önsegélyező pénztárba befizetett összeg 20%-a, de együttesen maximum 150.000 Ft adójóváírás érvényesíthető a 2014 -es SZJA szabályok szerint. Ezen belül nincs megkötés, akár egyfajta pénztár típusra is érvényesíthető a teljes 150.000 Ft-os összeg, a nyugdíjba vonulás várható időpontjától függetlenül.

A NYESZ-re megmaradt a befizetett összeg 20 %, max. 100.000 Ft-os illetve bizonyos életkorban a 130.000 Ft-os adó jóváírási limit. Az újonnan kötött nyugdíjbiztosításokra viszont a 20%, max. 130.000 Ft adójóváírás igényelhető, életkortól függetlenül.

Aki a fentiek közül több számlával is rendelkezik, annak a maximálisan visszaigényelhető támogatás értéke 280.000 Ft.

A támogatásokat alapesetben érdemes kihasználnunk. Azonban: ha az önkéntes nyugdíjpénztár kifizetéseit 3 éven belül kívánjuk elindítani, vagy visszavásárolnánk a szerződés lejárta előtt, akkor számolnunk kell az állami támogatások visszafizetésével is, valamint 20%-os kamattal ezekre.

Példaként egy táblázatban összefoglalva a legelterjedtebb önkéntes nyugdíjpénztárak, valamint ezek költségei:

Önkéntes nyugdíjpénztárak összehasonlítása 2014
Termék Rendszeres költség Belépési költség Minimális tagdíj (Ft/hó) Rendszeres költség havi 20e Ft-os befizetésekkel számolva ( Ft/év)
Összeghatár (Ft/év) Költség (%)
Aegon 0-10.000 10 nincs 4000 10.000
10.001-120.000 6
120.001-500.000 2
500.001- 1
Axa 0-10.000 10 4.500 3.500 11.020
10.001-150.000 6
150.001- 2
Allianz 0-10.000 10 4.000 (ha az első befizetés legalább 50.000 Ft, akkor nincs) 4.000 12.400
10.001-120.000 6
120.001-240.000 4
240.000-500.000 2
500.000- 1
Budapest Bank egységes 5 2.000 1.000 12.000
Erste 0-10.000 10 4.000 5.000 14.570
10.001-300.000 5,9
300.001-500.000 4
500.001- 1
CIG Pannonia 0-800.000 4 3.900 (április 1-től 5.200) 3.000 (április 1-től: 4.000) 9.600
800.001- 1
OTP 0-10.000 10 2.000 5.000 12.400
10.001-120.000 6
120.001- 2,5
ING 0-60.000 5,9 2.500 4.000 11.460
60.001- 4,4
MKB 0-10.000 10 2.000 2.000 13.900
10.001-150.000 6
150.001-300.000 5
300.001-500.000 3
500.001-1.000.000 1
1.000.001- 0,5

A költségfelosztás sávos, tehát a különböző értéksávokra különböző költségek vonatkoznak. (Pl.: Ha az Erste megtakarítását választjuk, és évente 400 ezer Ft a befizetésünk, akkor 10 ezer forint után 10%-ot, az ezt követő 290 ezer forint után 5,9%-ot, míg a felső 100 ezer Ft után 4%-ot vonnak le költségként.)

Az utolsó oszlop az éves költségek különbségeit szemlélteti havi 20 ezer forintos díjakkal számolva. Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál ideális esetben a befektetett összeg „magától” is növekedésnek indul, hála az önkéntes nyugdíjpénztári hozamoknak.

A termék tulajdonképpen nem más, mint egy befektetés, melynek értéke a világgazdasági folyamatokhoz, a tőzsdéhez van kötve. Mivel az önkéntes nyugdíjpénztár az Ön jövőjét hívatott biztosítani, nem ajánlott túl kockázatos befektetési alapokba tenni, elsődleges cél a stabilitás, a biztonság legyen.

Érdemes elolvasni az egyes portfóliók befektetési stratégiáit és nem csak a múltbéli adatokból kiindulni. Sokszor látjuk, hogy a kevésbé kockázatos alapok is megverik a kockázatosakat, ez persze lehet, hogy a jövőben változni fog. Az esetleges alacsonyabb kockázatú alapból eredő alacsonyabb önkéntes nyugdíjpénztári hozamokat a 2014-es adótámogatási reform bőségesen ellensúlyozza.

Amennyiben mégis húsosabb hozamokra vágynánk, ne a legutolsó pénzügyi év hozamain legeltessük a szemünket, hanem a befektetési alap hosszú távú teljesítményét vegyük górcső alá.

És hogy mennyi pénzt lehet összegyűjteni önkéntes nyugdíjpénztárral?

Az önkéntes nyugdíjpénztárak hozamai összehasonlítás gyanánt itt elérhetők:

http://felugyelet.mnb.hu/data/cms2391441/nyp_hozamok_2003_2012.pdf

Érdemes a 10 éves hozamokat vizsgálni. Ebben sajnos a 2013-as hozamok még nincsenek benne, azokat külön megtaláljuk itt:

https://www.netfolio.hu/arfolyamok/onkentes_nyugdijpenztari_egyseg

Ha Ön önkéntes nyugdíjpénztári tagságon gondolkodik, érdemes előtte a többi, hasonló célú megtakarítási terméket is megvizsgálni. A pénzügyekben, akár csak a való életben, minden ember különbözik, mindenkinek más a célja, és más utat választ ennek elérésére.

Ha tájékozódni szeretne a témáról, bátran írja meg kérdéseit, hogy válaszolhassak rájuk.

Tanácsot, véleményt kérne? Kérjen személyes, vagy ingyenes online pénzügyi tanácsadást!

Kérdése van? Vitatkozna? Írja meg kommentben, vagy nekem személyesen!