Az önkéntes pénztári befizetéseidre 20% adókedvezmény vehetsz igénybe. Nem hiába nagyon sokan használnak valamilyen pénztárat, hogy így használják ki az adó-visszatérítéseket. Azon felül azonban, hogy minden befizetett pénzedre garantáltan kapsz 20% pluszt, a megtakarításaidat be is fektetik, tehát hozam is üti a markodat.

Ebben a bejegyzésben azt nézzük meg, hogy a különböző pénztárak milyen hozamokat értek el az elmúlt években. Ez alapján becsülni tudsz, hogy kb. milyen hozamokra számíthatsz.

Azonban arra minden hozam-összehasonlításnál figyelni kell, hogy időben az elérhető kamatok és hozamok változnak. 2010 környékén 10% körüli kamatokat a bankban is el lehetett érni, így nem volt nagy szó 13-15%-os hozamot elérni mondjuk részvényekkel.

Ha még régebbre tekintünk vissza, akkor akár 30% kamatot is kaphattunk, de az infláció is ekörül mozgott Magyarországon.

Ma a kamatok rekord alacsonyan vannak. Mai szemmel a kétszámjegyű hozamok nagyon távolinak tűnnek, azonban ne feledd, hogy a gazdaságban sosincs állandóság, mindig minden változik. Egyszer ennek a korszaknak is vége lesz.

Nem hasonlítható össze tehát egy 2012-ben elért 10%-os forintos hozam egy ma elért forintos hozammal. Nyilván teljesen mások voltak a lehetőségek és a kockázatok is.

Viszont érdemes megnézni, hogy miként teljesítettek a különböző portfóliók hosszabb távon egymáshoz viszonyítva, sőt a két különböző típusú pénztár hozama is érdekes összehasonlítás.

Mindazonáltal óvatosságra intelek: a múltbeli hozamok nem garanciák a jövőre nézve.

Utólag könnyű megmondani, hogy mibe kellett volna anno befektetni.

Ez viszont semmit nem árul el a jövőre nézve. Lehet, hogy ami most magasan van, már nem megy feljebb, ami pedig még nem ment fel, az nagyot ugrik hamarosan. Ki tudja?!

Miért jók az önkéntes pénztárak?

Ezek a pénztárak általában egy-egy pénzintézet tulajdonában vannak, bár lehetnek azoktól teljesen függetlenek is. Éppen ezért „önkéntes” pénztár, mivel önkéntes alapon szerveződő közösségek, ahol számlát nyithatsz, amire pedig pénzt fizethetsz be.

Röviden azért jók, mert 20% adókedvezményt vehetsz rá igénybe.

Ez azt jelenti, hogy ha van személyi jövedelemadó befizetésed, akkor veheted ezt igénybe.

FONTOS! Nem a személyi jövedelemadód 20%-át igényelheted vissza, hanem a pénztárba befizetett összeg 20%-át, minden évben. A visszaigényelhető maximális összeg önkéntes pénztárak után azonban évente 150.000 Ft, de maximum a befizetett személyi jövedelemadód.

Ha már más adókedvezményed is van (pl. családi adókedvezmény…), akkor számolj utána, hogy mennyi maradt még a jövedelemadódból, amit vissza tudsz igényelni.

Milyen önkéntes pénztárak vannak?

Háromféle önkéntes pénztár létezik ma Magyarországon, amiből sok helyen a felsorolásban lévő utolsó két pénztár egyesült:

  1. Önkéntes nyugdíjpénztár
  2. Önkéntes egészségpénztár
  3. Önsegélyező pénztár

Mindegyikre igénybe tudsz venni adókedvezményt, ha jogosult vagy rá.

+ itt egy trükk, amivel éves 150.000 forintot akár befizetés nélkül is ki tudsz használni.

 

Önkéntes nyugdíjpénztárak hozamai

Az önkéntes nyugdíjpénztárak hosszabb távú befektetésekkel dolgoznak, mint a másik két pénztár. Ezért hozamuk is jelentősen magasabb, ugyanakkor a befektetések is kockázatosabbak. Értsd, egy gazdasági válság során akár veszíthetsz is vele, valamint az értéke jobban ingadozik.

Ettől függetlenül hosszú távon jobb magasabb kockázatot vállalni. A kockázat és a hozam mindig kéz a kézben jár.

Az ebben a pénztárban összegyűjtött megtakarításod a nyugdíjad kiegészítésére tudod felhasználni. Előnye, hogy a 10. év után 3 évente egyszer felveheted a hozamait a megtakarításodnak, ha szükséged van rá, illetve a 20. év után adómentesen felveheted a teljes összeget.

Persze nem csak ez az egy lehetőséged van, ha a nyugdíjadra szeretnél félretenni úgy, hogy közben az adókedvezményre is jogosult legyél.

3 fajta nyugdíjcélú megtakarítás van, melyek összehasonlítottunk neked pontról pontra, így megtudhatod, hogy melyik a leginkább neked való.

Önkéntes Nyugdíjpénztárak összehasonlítása hozamok alapján

önkéntes nyugdíjpénztár hozamok összehasonlítása

Természetesen megvizsgáltuk költségek szempontjából is ezeket a pénztárakat, amit ide kattintva találsz meg.

Önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárak összehasonlítása hozamok alapján

Ezt a fajta megtakarításodat ma már elég sok mindenre fel tudod használni. Akár gyógyszerekre, egészségügyi szolgáltatásokra költheted, de a közeli hozzátartozód gyermeke születésekor is vehetsz ki.

A lakáshitel törlesztődet is fizetheted belőle, vagy a saját gyermeked beiskolázására is fordíthatod tehát minden olyasmire fel lehet használni, amire egyébként is költenél.

Sőt… egyes pénztáraknál, ha tag vagy, kártyát is kapsz, s ezzel a kártyával akár ruha-, élelmiszer és még számos boltban kedvezménnyel vásárolhatsz.

Másik nagy előnye, hogy a már összegyűjtött megtakarításod, ha 2 évre lekötöd az önkéntes egészség-, és önsegélyező pénztáron belül, akkor +10%-os adójóváírást is igénybe vehetsz rá.

Erről itt írtunk bővebben:  Minden évben “INGYEN” 150.000 Ft önkéntes pénztárból, örökre…

Önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárak hozamai

önkéntes egészségpénztár hozamainak összehasonlítása

Szintén megnéztük őket költségeik alapján is, mégpedig külön az egészségpénztárakat és külön az önsegélyező pénztárakat.

Amint láthatod az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárak hozamai az elmúlt években jelentősen elmaradtak az önkéntes nyugdíjpénztárak hozamaitól.

Ez a befektetési stratégiájukból adódik. Főként bankbetétekbe és állampapírba fektetnek ezek a pénztárak. Nem hiába, hiszen rövid távon szoktuk felhasználni az ide betett összegeket…

Az önkéntes egészségpénztári befizetéseket az emberek folyamatosan felhasználják: beteszik, megkapják a kedvezményt, kiveszik.

Mit szólnál, ha betennéd a pénzed, és másnap szólnának, hogy „Hoppá, 20%-ot esett az árfolyam”? Bizonyára nem örülnél. Önkéntes nyugdíjpénztárnál viszont sok időre fektetünk be, ezért ott nem kell naponta, sőt évente sem figyelned a megtakarításod értékét.

Valódi pénzügyi tanácsadás nyugdíj témában, őszintén, termék értékesítéstől mentesen, most mindössze 45.000 Ft.

Várunk következő nyugdíj megtakarítási tréningünkre! Jelentkezz most, és 2.990 Ft-ért ajándék könyvvel is meglepünk!

Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet bármelyik önkéntes pénztár, vagy esetleg kérdésed van a témával kapcsolatban, akkor az alábbi gombra kattintva kérdezhetsz tőlünk:

Szívesen tanulnál a pénzügyekről? Íme, egy 14 napos, ingyenes kihívás és tréning!

Szeretnél szakértői segítséget? Kérj valódi pénzügyi tanácsadást!