Cikkeinkben nem győzzük hangsúlyozni a magyar nyugdíjrendszer hiányosságaiból fakadó problémákat, valamint annak hátrányait. A nyugdíjba vonulók körében ma már szinte alap kérdésé vált az öngondoskodás problémájának megoldása, mivel a nyugdíjas éveinket bizonytalanság és instabilitás veszélyezteti.

De vannak olyanok, akiknek egyáltalán nincs okuk félni és békésen élhetik majd nyugdíjas éveiket. Vajon mennyit vihet haza a leggazdagabb és a legszegényebb magyar nyugdíjas? Kik kapják ma a legkevesebb nyugdíjat? Rövid bejegyzésünkben ezekre a kérdésekre szeretnék választ adni.

Több mint 1 millió forintos különbség

Sajnos a nyugati nyugdíjnormákhoz képest Magyarország komoly lemaradásban van. Talán az nyugtathat minket, hogy még rajtunk kívül is akadnak olyan országok, akik sokkal rosszabb helyzetben vannak. Ma Magyarországon a legszegényebb nyugdíjas 28.500 forintot, a leggazdagabb pedig 1,3 millió forint vihet haza.

Viszont azt érdemes megjegyezni, hogy magas nyugdíjban azok részesülhetnek, akik kimagaslóan magas jövedelemmel rendelkeztek. Ezenkívül a magas jövedelemnél azt is figyelembe kell venni, hogy ezek az emberek jóval később mentek nyugdíjba, mint amit előír a nyugdíjkorhatár. Ennek eredményeképpen ők akár 75-80 éves korukig is dolgozhattak.

Ebben persze nincs benne az a privát nyugdíj, amit magadnak spórolhatsz össze egy jó nyugdíj megtakarítással. A saját magadnak félretett pénzt nem veheti el sem az állam, sem bárki más. Kezdj el időben félretenni a nyugdíjadra, hogy ne csak éppen eléldegélj, hanem megvalósíthasd azokat a céljaidat, amikre most nincs időd!

A 20 év szolgálati idő kevésnek bizonyul

Azok az emberek viszik ma haza a nyugdíjminimumot, akik több mint 20 évnyi munkaviszonyt szereztek, de a bejelentett keresetük alapján kiszámított nyugdíjuk nem éri el az összeghatárt. Viszont a nyugdíjminimum megszerzésének feltétele, hogy a meghatározott átlagkeresetük eléri nyugdíjminimum összegét. Azonban ha ez mégsem éri el az alsó határt, akkor az átlagkeresetük meghatározása alapján kaphatnak nyugdíjat.

A diagramon láthatjuk, hogy több mint egymillióan kapnak ma 100 ezer forint alatti nyugdíjat, amely a jelenlegi nyugdíjasok több mint felét teszi ki. Ennek ellenére közel 800 ezer olyan nyugdíjas van, akik 100 ezer forint feletti nyugdíjban részesülnek. 200 ezer forintos vagy a feletti nyugdíjat pedig kicsivel többen, mint 100 ezren kaphatnak.

Kezdjünk el megtakarítást gyűjteni

Az adatokon láthatjuk, hogy hihetetlenül nagy különbségek vannak a nyugdíjak összegében, amiből csak arra tudunk következtetni, hogy szükség van saját öngondoskodásunkra is. Manapság 10-ből 7 nyugdíjas bánja, hogy nem tett félre nyugdíjas éveire, valamint semmilyen külső bevételi forrással nem rendelkezik. Szerencsére több megtakarítási lehetőség is rendelkezésünkre áll, hogy nyugdíjas éveinkben felmerülő anyagi bizonytalanságunkat stabilizálni tudjuk.

Szeretnél jó döntést hozni egy konkrét pénzügyi kérdésben?

TEDD FEL KÉRDÉSED ÉS 24 ÓRÁN BELÜL VÁLASZOLUNK!

Sokan százezreket spóroltak meg azzal, hogy megírták kérdésüket mielőtt elfogadták egy ügynök, vagy pénzintézet ajánlatát. Próbáld ki, INGYEN!

TEDD FEL KÉRDÉSED MOST!