A napokban változtatta meg a Generali a lakásbiztosítását. Sok extrával bővült, amiket ha van igényünk, most már beletehetünk. A régi ügyfelek is módosíthatnak az új szerződésre, hogy kihasználják a többletszolgáltatásokat, de persze mindennek ára van.

Mit kell tudni a Generali lakásbiztosításról?

A Generali Házőrző nevű lakásbiztosítása az egyik legjobb lakásbiztosítás. Különböző modulokból állítható össze a biztosításunk, illetve négy csomag közül választhatunk, amelyekkel a biztosítási összegeket és limiteket tudjuk szabályozni.

Árban és szolgáltatásban is az egyik legkedvezőbb. Fontos odafigyelni, hogy az értékesítő a maximális kedvezményt adja meg a termékre, amely gyakran 47%. Ebből 20% az úgynevezett tartam engedmény, amit akkor kapunk, ha 3 évre hűséget fogadunk a Generalinak a lakásbiztosításunkat illetően. Szerintem érdemes kérni a kedvezményt, mert jelentősen csökken a díj, és menet közben a szerződésen bármikor módosíthatunk.

Mi változott a Generali Házőrző lakásbiztosításban?

Két új kiegészítő jelenik meg a termékben – amelyek csak 1-1 versenytársnál találhatóak meg -, bizonyos mértékben nőttek a kedvezmények és némi változás következett be a szerződési feltételekben is. Megjelent egy egyedülálló szolgáltatás is, amelyet „Előzetes kiegészítő védelem”-nek neveztek el.

Új kiegészítők a Házőrzőben

  1. Cédrus kegyeleti biztosítás
  • Sírkősérülés biztosítás
  • Biztosított tulajdonában, gondozásában lévő
  • Közeli hozzátartozó nyughelye Magyarországon
  • Sírkő, kripta
  • Elemi kár, vandalizmus, lopás
  • 10.000 Ft önrész
  • Egy kár/év
  • Sírkő felelősség
  • Harmadik személynek okozott károk
  • Temetési információk (Temetkezési vállalatok listája, Fekete ruhakölcsönzés, Hivatalos tennivalókról telefonos tájékoztatás (önkormányzat, okmányiroda stb.) Telefonos pszichológiai szolgáltatás 0–24 órában elérhető: (06-1) 236-7571)
  1.  Futrinka kisállat biztosítás
  • Kockázatok: baleset, betegség, baleset miatti elpusztulás
  • 4 hónapostól 7 éves korig köthető (már biztosított állatoknál nincs felső korhatár)
  • Csak chippel megjelölt állatokra
  • Állatorvos által kiállított számla és kórlap szükséges
  • Évente védőoltás kötelező
  • Legfeljebb 3 állatra köthető
  • Várakozási idő 30 nap
  • 10.000 Ft eléréses önrész

A szolgáltatásban történő változások

A felelősségbiztosításokból ki vannak zárva a hozzátartozónak okozott károk. Zárfésülés módszerrel történő behatolás esetén a biztosító legfeljebb a 4. védelmi szintnek megfelelő limitekig fizeti a károkat. Az építmények köre ki lett bővítve a telek területén található összes építményre (filagóriák, kerti sütők, stb.).

Nem csak építési engedélyhez kötött építés, átépítés alatt, hanem felújítás alatt is térülnek a be nem épített építőanyagok, szerelvények, tartozékok. Üvegtörés átalányban a 10 mm-nél vastagabb (pl. háromrétegű hőszigetelő) üvegezések is biztosítva vannak. Bankkártya elvesztése mellett a személyi okmányok elvesztése, ellopása esetén is fizet a biztosító évente egy alkalommal komfort csomag esetén.

Villám- és füstkár miatti épületkár térül akkor is, ha csak ingóság van biztosítva. Fűtés kimaradás helyett szolgáltatás kimaradás miatti károk. Lakás és ház csomag helyett otthon és kertes házas csomag. Lakás és családi ház esetén mindkét csomag választható, nincs átfedés a két csomag kockázat tartalma között. A szabadban tárolt vagyontárgyak biztosítása (Kertes házas csomag) kibővült a következő ingóságokkal: kerti bútor, hintaágy, napernyő, grillsütő, kerti gyerekjáték, mobilmedence, napközben átmenetileg a lakáson kívül tartott kerékpár, babakocsi, háziállat. Biztosított kockázatok az alapkockázatok + vandalizmus, eltulajdonítás. A napkollektorok, napelemek biztosítási összege emelhető módozatonként.

Előzetes kiegészítő védelem

Időszak: a biztosítás kezdetétől számított 1-11 hónap lehet. Egy másik lakásbiztosítással párhuzamosan él, mert csak a másik lakásbiztosításban nem fedezett károkra terjed ki a szolgáltatás.

Mire terjed ki a szolgáltatás?

  • olyan kockázatokra, amelyeket a másik biztosítás nem tartalmaz
  • másik biztosítás kizárásaira
  • a két biztosítás szolgáltatási összegeinek különbségére
  • a másik biztosításban nem biztosított vagyoncsoportokra
  • a másik biztosítás alulbiztosítottság miatti hiányra
  • a másik biztosítás önrészére

Az előzetes kiegészítő védelem időszakában a biztosítás díjmentes.

Változások az engedményekben:

Generali házőrző kedvezmények

Ezen felül a tarifálásban is történtek apró változások.

Azoknak az ügyfeleknek, akik már több mint 3 éve kötötték a lakásbiztosításukat, akár a Generalinál, akár máshol, érdemes lehet megvizsgálni a szerződést, mert gyakori, hogy az ügyfeleim dupla árat fizetnek a biztosításaikért, mert nem vizsgálják azokat felül rendszeresen. Nem gyakran, de 3 évente célszerű váltani – akár biztosítón belül – mert sok az új szolgáltatás és a kedvezmény..

Nem feltétlenül a Generali a legjobb, inkább azt mondanám, hogy esélyes. Ha új lakásbiztosítás után kutatsz, akkor mindenképpen alkuszhoz fordulj, és nézd meg a következő biztosítók ajánlatait:

Generali – Házőrző

Aegon LSZB+ (akár 70% kedvezménnyel köthető most)

Groupama Garancia Egyszerűsített E

Uniqa Otthon

Többet is meg lehet nézni, szerintem az Aegon meg a Generali most a legjobb a legtöbb esetben, ha az ár a lényeg, és csak egy alapbiztosítás kell, akkor az MKB nagyon jó még. Ha ezzel kapcsolatban van kérdésed, véleményed, írjd meg.

Tanácsot, véleményt kérnél? Kérj személyes, vagy ingyenes online pénzügyi tanácsadást!

Kérdésed van? Vitatkoznál? Írd meg kommentben, vagy nekem személyesen!

Szívesen tanulnál a pénzügyekről? Íme, egy 14 napos, ingyenes kihívás és tréning!

Szeretnél szakértői segítséget? Kérj valódi pénzügyi tanácsadást!