Egyre többen keresnek meg bennünket azzal, hogy korábban kötött Uniqa befektetési egységekhez kötött életbiztosításaikat érdemes-e felmondani. Az első néhány éves kezdeti költségelvonás után sokan rájönnek, hogy a költségek meghaladják a várt szintet, és ijedten látják az alacsony visszavásárlási értéket.

Ezek a szerződések nagyon bonyolult költségszerkezettel rendelkeznek, melyek saját tapasztalataim szerint sokszor nem kerülnek szóba az értékesítési beszélgetések közben. Az Uniqa honlapján a közvetítőkön keresztül kötött szerződések feltételei nem letölthetők, így aki nem kapott ilyen feltételt, az bajban lehet.

Éppen ezért ebben a posztban megnézzük a leggyakrabban felmerülő Uniqa unit-linked életbiztosítások költségeit és feltételeit.

Általános szerződési feltételek

Az általános feltételek nagyon hasonlóak ezeknél az életbiztosításoknál, ezért ezzel kezdeném. Ezek a feltételek igazak az összes hasonló megtakarítási szerződésre. Mindegyik hasonlóan működik:

  1. A tanácsadó megköti a szerződést
  2. A befizetéseket befektetik, ezeket befektetési egységekben tartják nyilván
  3. Az első néhány év a kezdeti befektetési egység (ebből vonják majd a kezdeti költségeket)
  4. A kezdeti egységek után felhalmozási egységek keletkeznek
  5. A befizetésekből fix díjat is levonnak
  6. A számlavezetésért is levonnak díjat
  7. A befektetésekből is vonnak le díjat
  8. Néhány szerződés valamennyi költséget visszaad bónusz formájában

Ha szünetelteted vagy díjmentesíted a szerződést, akkor a költségeket ugyanúgy vonják. Ez szinte sosem jó megoldás. Ha ki akarod venni a pénzt idő (általában 10 év) előtt, akkor a visszavásárlási táblázat alapján fizetnek ki neked, ami az első pár évben csak a befizetésed töredéke.

A következőkben megnézünk néhány konkrét terméket, hogy azok miként működnek.

Uniqa Platinum VIP II feltételek

Ezt a szerződést még anno a Brokernet kötötte, ami azóta Quantis néven fut tovább. Többen jelezték, hogy azóta megkeresték őket az ügynökök, hogy érdemes lenne újra kötni ezt a szerződést, mert már el járt felette az idő, és nyugdíj célra 20% adókedvezményt lehet igénybe venni.

Nos, a 20% adókedvezmény igaz, bár az a lehetőség akkor is adott volt, amikor ezt a szerződést megkötötték veled. Azt senkinek sem javasoljuk, hogy megint ugyanebbe a csapdába sétáljon bele.

Az ügynök már egyszer felmarkolta a jutalékot a szerződésre, és most a célja, hogy újra eladjon. Egyáltalán nem biztos, hogy megéri felmondani egy ilyen szerződést, még akkor sem, ha most több százezres mínuszban van. Az általunk végzett számítások alapján körülbelül minden második terméket érheti meg felmondani. Ha szeretnéd, hogy segítsünk kiszámolni, akkor kérj segítséget tőlünk.

A szerződés költségei és tulajdonságai:

  • Vételi és eladási árrés (minden befizetésből egyszer levonásra kerül): 5%
  • Éves alapkezelési díj*: 1,73% (alaptól függhet)
  • Kezdeti költség ÉVENTE: 9,73%
  • Hány évig vonják a kezdeti költséget: 10 évig
  • Kezdeti egység az első hány év: 3 év
  • Egyéb fix éves költség: 6000 Ft / év
  • Némi bónusz fizet (1 éves díjnak megfelelőt 10 év alatt)

A szerződési feltételeket itt találod: Uniqa Platinum VIP II szerződési feltételek letöltése.

A visszavásárlási táblázat így néz ki:

Uniqa Platinum VIP II visszavasarlasi tablazat

Csak példaképpen: az általunk kiszámolt termék esetén éves 450 ezer forintos befizetés mellett 14 éves futamidővel számolva a teljes levonandó költség kb. 2,2 millióra jött ki, melyből 450 ezer forintot adtak vissza a bónuszok. A nettó költség így 14 év alatt 1,75 millió forint, ami majd 4 évnyi befizetés.

Teljes költségmutatók: (Évente mekkora hozamveszteség ér egy átlagos ügyfelet azért, mert ezt a szerződést kötötte)

 

10 évre: 4,64% -6,75% |  15 évre : 2,9% – 4,98% | 20 évre: 2,34% – 4,4%

Ez sajnos még mindig nem jelenti azt, hogy jobban jársz, ha felmondod, mert akkor a visszavásárlási táblázat miatt fogsz hirtelen sokat veszíteni. A jó tanács az, hogy ki kell számolni!

Uniqa Flex Invest II feltételei

Az előzőhöz sokban hasonlít ez a termék is, de ezt az OVB tanácsadóinak készítette az Uniqa biztosító. A termék működése nagyban megegyezik a fenti életbiztosítás működésével. Itt is jönnek az ügynökök, hogy kösd újra, és itt is igaz, hogy jobb ha mielőtt bármit is teszel, szakértőtől kérsz segítséget.

A szerződés költségei és tulajdonságai:

  • Vételi és eladási árrés (minden befizetésből egyszer levonásra kerül): 4,9%
  • Éves alapkezelési díj*: 1,55% (alaptól függhet)
  • Kezdeti költség ÉVENTE: 9,9%
  • Hány évig vonják a kezdeti költséget: 10 évig
  • Kezdeti egység az első hány év: 2 év
  • Egyéb fix éves költség: 6480 Ft / év
  • Nem fizet bónuszt

A szerződési feltételeket itt találod: Uniqa Flex Invest II feltetelek letöltése.

Ha szemfüles vagy láthatod, hogy ugyanaz a termék, mint az előző, csak míg itt “csak” az első 2 évet olvasztja el a kezdeti költség, addig az előzőnél az első hármat, ahol viszont visszaadnak 1 évet a bónuszokkal. A bónusz tehát az első esetben azt az egy évet adja vissza, amit egyébként pluszban elvontak, így még rugalmatlanabbá téve a terméket, ha idő előtt akarnál kiszállni.

Uniqa Flex Invest II visszavasarlasi tablazat

Csak példaképpen: Egy általunk kiszámolt szerződés 14 év alatt 450 ezer forintos befizetéssel körülbelül 1,9 millió forint költséget vont le. Ennek ellenére nem érte meg a visszavásárlás! Ez sok mindentől függ: céltól, attól, hogy hányadik évben vagy, pontosan melyik típust kötötted, stb.. Erre a szerződésre is igaz, hogy addig ne tegyél semmit, amíg szakemberrel ki nem számoltattad, hogy mi a legjobb lépés.

Teljes költségmutatók: (Évente mekkora hozamveszteség ér egy átlagos ügyfelet azért, mert ezt a szerződést kötötte)

10 évre: 5,66%–7,79%| 15 évre:  3,66%–5,76% | 20 évre: 2,91%–4,99%

Sok a hasonló szerződés, csak más névvel. Néhány évente kihoznak egy egy új változatot ezekből a termékekből. Reméljük, még időben ránk találtál!

Mit csinálj a befektetésekkel?

Amikor megkötötted a szerződést az ügynök valamilyen alapfelosztást javasolt neked, amibe betettétek a pénzt. Sajnos az esetek 90%-ában a portfólió nincs szakszerűen kialakítva, hanem az akkor épp jónak tűnő alapba tették a megtakarítás teljes részét. Az egyik ilyen szerződésnél egy olyan alapban volt a pénz, mely más alapokba fektetett, így több lépcsőn keresztül tudtak költséget elvonni.

De láttam már olyat is, hogy egy alap egy másik alapba fektet, ami egy harmadik alapba fektet, ami végül ETF-ekbe fektet. Ekkor három szinten keresztül vonnak el feleslegesen költségeket, hiszen ezeket az ETF-eket te is meg tudtad volna venni fillérekért.

Amit ne csinálj: ne ess pánikba, és főleg ne mondd fel a szerződést mert az ügynököd azt mondja. Ha nem látod tételesen végig számolva a költségeket évről évre előre becsülve, akkor ne hozz döntést. Egy ilyen számítás nekünk is órákba telik, pedig már láttunk sok hasonló megtakarítást. Először számoltasd ki, hogy megéri-e folytatnod ezt a szerződést, és ha igen, akkor vizsgáld meg a befektetéseidet, hogy az a kockázatvállalási hajlandóságodnak megfelelően legyen befektetve.

Az ilyen számítások sok időt vesznek igénybe, így ingyen  senki sem fogja elvállalni neked. Azonban érdemes azt végig gondolnod, hogy évente mennyit dobsz ki az ablakon, ha végül kénytelen leszel töredékén visszavásárolni. Vagy másik eset, végig fizeted és vonják tőled a milliós költségeket, amikor ugyanezt ingyen is meg tudnád tenni. Itt szó szerint milliókról van szó, szóval ne sajnálj 20-30 ezer forintot, hogy megtudd, mit kell tenned!

Szeretnél jó döntést hozni egy konkrét pénzügyi kérdésben?

TEDD FEL KÉRDÉSED ÉS 24 ÓRÁN BELÜL VÁLASZOLUNK!

Sokan százezreket spóroltak meg azzal, hogy megírták kérdésüket mielőtt elfogadták egy ügynök, vagy pénzintézet ajánlatát. Próbáld ki, INGYEN!

TEDD FEL KÉRDÉSED MOST!