A bruttó és nettó bér közötti különbségének bemutatását sajnos nélkülözi az oktatási rendszer. Legyen szó középiskoláról vagy sok esetben egyetemről, nincs bemutatva a diákoknak, hogy mire fizeted az adót, pontosan mennyit, és mit jelent ez a fizetésedre nézve. Ugyanis a bruttó és a nettó közötti különbséget bár a munkáltató fizeti, lényegében mégis csak te kapsz kevesebbet kézhez a munkaszerződésben meghatározottakhoz képest. 

A bruttó jelentése

A Munka Törvénykönyve szerint a munkaszerződésbe a bruttó bért kell feltüntetni, amely így tartalmazza az utalás előtti járulékokat is. Éppen ezért nagyon nehéz megmondani azt az aláírás napján, hogy mégis mennyit fogsz akkor pontosan kézhez kapni. Az állásinterjún pedig még nehezebb, ugyanis az interjúztató kérhet bruttó vagy nettó értéket is, úgyhogy elég sok számot érdemes kigondolnod előre. 

Emellett a legtöbb cikkben, amikor a különböző átlagfizetésekről van szó, nem tüntetik fel, hogy minden esetben a bruttó bérről szól a felmérés. Ez viszont hatalmas csalódást eredményezhet a munkaerőpiacra való kikerülés esetén, hiszen nem tudod, hogy jelentősen kevesebbet hajlandók fizetni nettó értékben a munkáltatók, mint amit előzetesen láttál. 

A bruttó-nettó bér alakulása

bruttó-nettó

A bruttó bér ugyanis azt jelenti, hogy azután még adóznod kell. Az adó és járulékok mértéke 2022-ben pedig 33,5 százalék. Ennek eloszlását az alábbi ábrán is látod:

A bruttó bér eloszlása


A bruttó bér tehát áll:

  • 15 % személyi jövedelemadóból
  • 10% nyugdíjjárulékból
  • 7% egészségbiztosítási járulékból
  • 1,5% munkaerőpiaci-járulékból

A bankszámládra már mindig a nettó jövedelmet kapod, ami így tehát a bruttó jövedelmed 66,5 százaléka. 

Mindezek mellett azonban a munkáltató még további járulékokat fizet utánad, amely a 13% szociális hozzájárulási adóból áll.

Példa

Nézzük tehát egy egyszerű példát ezekkel az adatokkal. 

A bruttó béred 230.000 Ft, aminek természetesen kíváncsi vagy a nettó értékére, hiszen, azt kapod kézhez. A 230.000 Ft esetén lejön belőle a 33,5%, ami 77.050 Ft, tehát a kézhez kapott fizetésed végül 152.950 Ft. Radikális a különbség, így ezért sem mindegy, hogy bruttó vagy nettó fizetésekről olvasol-e. 

A munkabér és a munkáltatói költség

Ha tovább szorzunk-osztunk, akkor pedig könnyedén ki tudjuk azt is számolni, hogy mennyibe kerülsz havi szinten a munkáltatónak. Vegyük a bruttó bért, ami ebben az esetben a 230.000 Ft, megszorozzuk még 1,13 százalékkal. Ez havi szinten tehát a munkáltatónak 259.900 forintjába kerül, amelyből te a legvégén a már említett 152.950 forintot kapod meg az utaláskor. 

Mit fizetsz pontosan bruttó nettó közötti különbségként?

A személyi jövedelemadó talán a legnehezebben követhető adóforma, hiszen a többinek a nevében is benne van, hogy pontosan mit jelent. A személyi jövedelemadó sok országban progresszív, vagyis, minél több a fizetésed, annál magasabb adót fizetsz rá. Magyarországon azonban ez nem így van, így egységesen, mindenkire 15% szja vonatkozik, teljesen mindegy, hogy bruttó 210.000 vagy 1 millió forint a havi jövedelmed. 

A személyi jövedelemadó az államhoz kerül, amely utána azt elosztja az állam kiadásai között, legyen szó oktatásról vagy utak fejlesztéséről. Minden bevételt terhel személyi jövedelemadó, a munkabértől az osztalékon és az ingatlan eladásán át. 

A nyugdíjjárulék az, amelyből az állam elosztja a jelenlegi, aktuális nyugdíjasok nyugdíját. Ez egy egészen érthető rendszer: minél több nyugdíjjárulékot fizet be a társadalom, annál magasabb nyugdíjat lehet kifizetni a nyugdíjasoknak. Ez két módon történhet meg: vagy emeli a kormány a nyugdíjjárulék jelenlegi 10% mértékét, vagy több aktív munkavállaló lesz, vagyis, több gyermek születik, akik dolgozni tudnak, és eltartják majd a jövő nyugdíjasait. 

Az egészségbiztosítási járulék tulajdonképpen a TB, hiszen ennek hiányában nem tudnak ellátni az orvosok. Ez a köznyelvben azt jelenti, hogy havonta, a bruttó béred 7 százalékát azért fizeted, hogy ha kórházba kerülsz vagy orvosi ellátásra van szükséged, akkor azt az állami egészségügy ingyenesen biztosítsa. 

A munkaerőpiaci járulék (1,5%) pedig azért van, hogy a munkahely elvesztése esetén igénybe tudd venni az álláskeresési támogatást. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a kormány személyre szabva gyűjti mindenkitől és félreteszi nekik, hanem az aktuális álláskeresők számára fizeted be, és nekik osztja el a rendszer. 

Mi befolyásolja a bruttó nettó közti különbséget?

Általában a munkavállalókra ezek az elszámolások jellemzők, azonban vannak különféle adókedvezmények, amelyek segíthetnek a nettó bér növelésében. 

A családi adókedvezmény

A családi adókedvezményről bővebben olvashatsz a Családtámogatás rendszere 2022 – Teljes körkép! című cikkemben, azonban itt is szóba kell hoznom. A családi adókedvezmény ugyanis szintén tovább emeli a zsebedben maradt nettó fizetésed összegét.

Ennek értelmében havonta egy gyermek esetén 10.000 Ft nettó összeg marad a zsebedben. Két gyermek esetén egy nettó 20.000 forint gyermekenként, tehát 40.000 Ft, míg három vagy több gyermeknél nettó 33.000 Ft plusz marad nálad gyermekenként. Ez utóbbi esetén tehát havonta nettó 99.000 Ft plusz marad a fizetésedben. 

Az SZJA visszatérítés

A Gyerekesek adóvisszatérítése – Hogyan, mikor, mennyit? című cikkemben olvashatsz arról, hogy pontosan hogyan lehet megigényelni, és mennyit kapsz vissza ezen adóvisszatérítés kapcsán. 

Ez a kedvezmény azt jelenti, hogy a gyermekesek 2022-ben visszakapják egyszeri összegként a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójuk összegét. Ez az a havi 15%, amely levonódik a bruttó béredből SZJA néven. 

Ennek a visszaigénylésnek a maximum összege azonban nettó 809.000 forint. Tehát, hiába fizettél be ennél jóval magasabb összegű SZJA-t egész 2021-ben, nem kapod vissza a teljes összeget. 

Első házasok adókedvezménye

Az első házasok adókedvezménye 2022-ben is él, és azt jelenti, hogy havi 5000 forinttal összesen, ketten együtt kevesebb adót kell fizetnetek. Tehát, a bruttó béredből vagy havi nettó 2500, vagy 5000 forinttal (ha csak egyikőtök számára kéritek az adókedvezményt) kevesebb lesz az SZJA levonás, tehát ennyivel több lesz a nettó fizetésed/fizetésetek 24 hónapon keresztül.

SZJA eltörlése

Az élethosszig tartó SZJA mentességben a négygyermekes anyukák részesülnek. Ez visszamenőlegesen nem érvényesíthető, csak a jelenlegi, illetve a jövőbeli munkaviszonyra. Ezáltal a nettó és bruttó bér közötti különbség a 33,5 százalékról mindössze 18,5 százalékra csökken. 

Példa

SZJA mentesség esetén csak a nyugdíjbiztosítási járulék, illetve a munkaerőpiaci és az egészségügyi hozzájárulás terheli a nettó összeget. Vagyis, az előbb említett példa szerint a bruttó 230.000 forintos fizetés esetén a nettó összeg ennek a 81,5 százaléka lesz, vagyis 187.450 Ft. Ennyit fogsz tehát fizetéskor a bankszámládra kapni a munkahelyedtől. 

25 év alattiak SZJA eltörlése

A 25 év alattiaknak 2022 január elsejétől nem terheli személyi jövedelemadó (vagyis SZJA) a jövedelmüket. Tehát, ahogy a fenti példában is, a bruttó és nettó közti különbség a 33,5% helyett mindössze 18,5%. 

Ez pedig érvényes a diákmunkára is, vagyis az iskola-, illetve diákszövetkezeten keresztül végzett munkára. A diákmunka eddig is járulék-, illetve szocho mentes volt, most már szja-mentes is. Tehát diákmunka esetén a teljes bruttó bér a diák zsebében landol. 

Vásárlás esetén mi a bruttó és nettó?

A nettó és bruttó közötti különbség nemcsak a fizetésedben, hanem a vásárlások esetén is megjelenik. Az köztudott, hogy Magyarország rendelkezik a legnagyobb ÁFÁ-val, vagyis általános forgalmi adóval, aminek mértéke 27%. Ez azt jelenti, ha 1000 forint a termék, amit megveszel, akkor abból 270 forint adót fizetsz, és maga a termék mindössze 730 forintba kerül. 

Ugyanez jellemzi az étel-ital vásárlást, ha azt elviszed, például a boltban vásárolod meg. Azonban étteremben, a vendéglátás területén már más adók is érvényesek lehetnek. Az elvitelre kért vagy házhoz szállítással érkezett étel-italforgalomra 2021 augusztus 1-jétől ismét 27 százalékos ÁFA érvényes. A helyben készített étel és nem alkoholos ital, ha helyben fogyasztod, akkor 5% adó terheli, a nagyrészt lisztből készült ételeket viszont 18% adó terheli.

Összefoglalás

A bruttó és nettó bér közötti különbség még mindig sokaknak kihívást jelent. A legfontosabb tudni, hogy a kettő közötti különbség általában 33,5%, vagyis, a bruttó bér ennyivel több. Ezt látod a munkaszerződésben, viszont ennek csak a 66,5 százalékot fogod nettó összegben kapni fizetésként a bankszámládra. 

A kettő közötti adó és járulék maga a 15% SZJA, a 10% nyugdíjbiztosítási járulék, a 7% egészségbiztosítási járulék és a 1,5% munkaerőpiaci járulék. Ha azt szeretnéd, hogy magasabb legyenek a nyugdíjak vagy az álláskeresési járadékok, akkor valószínűleg a kormánynak ezeket a százalékokat emelnie kell, vagy hatalmas erőforrás átcsoportosításokba kell kezdenie. 

2022-ben az SZJA mentesség elérhető a négy gyermekes családanyák és a 25 év alatti fiatalok számára, ekkor a bruttó és nettó bér közötti különbség mindössze 18,5%. Emellett pedig lehetőség van arra is, hogy a friss házasok adókedvezményt igénybe vegyétek, amely havi 5000 forint pluszt jelent a nettó fizetésetekben. 

A családi adókedvezményt igénybe véve pedig plusz nettó bevételre tehettek szert, hiszen ekkor kevesebb személyi jövedelemadót kell fizetnetek. Érdemes évente egy órát arra szánni, hogy mindig megnézed, jár-e esetleg valamilyen plusz adókedvezmény neked. Ne hagyj veszni semmilyen alanyi jogon járó kedvezményt!

Szívesen tanulnál a pénzügyekről? Íme, egy 14 napos, ingyenes kihívás és tréning!

Szeretnél szakértői segítséget? Kérj valódi pénzügyi tanácsadást!