Kanadában a mai nappal válik legálissá a marihuána fogyasztása, mind gyógyászati, mind rekreációs céllal. Már a bejelentés után elképesztő emelkedésekbe kezdtek a kannabisszal foglalkozó cégek részvényei. Sokan nem látják a kockázatokat, csak az elmúlt 1-2 hónap hatalmas hozamaira koncentrálnak. A legalizáció után várható, hogy még többen szeretnének beszállni, vagy esetleg normalizálódik a piac? 

Arról még a mai napig tartanak a viták, hogy mennyire jó dolog a társadalom szempontjából, ha nem csak gyógyászati célra lehet felhasználni a kannabiszt. Az egész 1996-ban kezdődött, amikor Kalifornia állam engedélyezte a marihuána gyógyászati felhasználását. Ezt követően több államban is engedélyezték az USA-ban, majd 2012-ben jött Colorado és Washington állam, mely már rekreációs célból is engedélyezte használatát, tehát szórakozási, kikapcsolódási céllal is vásárolhattak emberek.

Azóta szépen fokozatosan egyre több állam változtatta meg ide vonatkozó törvényeit. Jelenleg már 9 államban lehet ilyen céllal is használni, és 30 államban engedélyezett a felhasználása orvosi céllal. Ezek a számok nagy eséllyel nőni fognak, hiszen csak idén novemberben 2 államban döntenek az orvosi, és másik 2 államban a rekreációs felhasználásról. 2018 júniusában pedig Kanada döntöttel el, hogy legalizálja a marihuána használatát (2001 óta orvosi célra már engedélyezett volt).

A teljes piac mérete már így is bőven milliárd dollárban mérhető, hiszen a 2018-as évre Kanadában 7,5 milliárd dollárt, míg az USA-ban 10 milliárd dollár forgalmat várnak az Euromonitor elemző cég szakemberei. 2020-ra ez a forgalom akár a másfélszeresére is nőhet. Nagyon bizakodó jóslatok szerint néhány év múlva akár a kétszeresét is elérhetik a jelenlegi forgalomnak. Részvényekről bővebben itt olvashatsz: részvények fajtái, vásárlása, hozamai – útmutató a részvények világába.

Marihuána részvények és a veszélyek:

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet is figyelmeztet a veszélyekre. Olyan átverési kísérletekre hívják fel a figyelmünket, mint levélszemetet küldő e-mail kampányok, amelyek arra biztatnak, hogy még gyorsan fektessünk be a következő „nagy dobásra” készülő kannabisszal foglalkozó cégbe.

Emellett jellemző a piacra a bennfentes kereskedelem, hamis állításokat tartalmazó nyilatkozatok, hirdetések. Mint, ahogy megannyi átverés esetén láttuk, itt is az elképesztően magas hozamígéretekkel csábítják az embereket a befektetésre.

Sokan csak a magas hozamokat látják, ezért beszállnak és még tovább tolják felfelé az árfolyamokat. Emiatt a cégek túlértékelté válhatnak, így ezen a piacon is könnyen kialakulhat egy buborék. Azt persze senki nem tudja mikor pukkan majd ki. Az árfolyamot a kereslet és kínálat határozza meg. Jelenleg kicsi a kínálat, és nagyon sokan szeretnének ebbe az iparába fektetni. Jelenleg már megjelentek a különböző italgyártó cégek is befektetőként, akik szélesíteni kívánják a kínálatukat.

Érdekes történet, hogy 2012-ben a Marketwatch oldal csak példaként hozta a Medbox nevezetű céget, mint egy olyan vállalat, amelynek meg lehet venni a részvényeit, és marihuánával foglalkozik. Ezt követően 3000! százalékkal nőtt a részvények értéke, és a 45 millió dolláros piaci kapitalizációval rendelkező cég, egyik napról a másikra 2,3 milliárd dollárt ért. Egy hét sem kellett ezek után, hogy 215 dolláros csúcsról 20 dollárra essen vissza a részvényenkénti ár.

További veszélyek

Veszélyt rejt magában az is, hogy a legtöbb részvényt csak OTC piacokon lehet megvásárolni, azaz egy olyan, fizikai helyszín nélküli, decentralizált piacon, amelyek nehezen átláthatók, mint a tőzsdék, és természetesen kevésbé szabályozottak is. Itt két szereplő kereskedik a egymással olyan módon, hogy mások tisztában lennének azzal, hogy egy adott tranzakció, milyen áron valósult meg.

Elmondható, hogy ez az iparág, még nagyon gyerekcipőben jár, a legelején vagyunk. Egyszerűen lehetetlen eldönteni, hogy 5-10 év múlva melyik lesz az a néhány vállalat, amely uralni fogja a piacot, és jelentős profitra fog szert tenni. Lehet még egy sem létezik közülük. Sok fog múlni a szabályozásokon, hiszen ez nagyban tudja befolyásolni, hogy mekkora is lesz a piac mérete. Nem mindegy, hogy 9 államban,vagy 29-ben legális teljesen a marihuána fogyasztás.

A cég árfolyama nem egyenlő a cég valós értékével

Megfigyelhető, hogy a kanabisszal foglalkozó cégek árfolyama nem tükrözi a cég valós értékét. Például a Canopy Growth Corporation (CGC) jelenlegi értéke közel 11 milliárd amerikai dollár. Ehhez egy nevetségesen alacsony, 60 millió dolláros árbevétel társul eddig 2018-ban.  Ebben az árban tehát bőven benne van a befektetők várakozása, és még annál is sokkal több. Jelenleg sokan már csak azért is beszállhatnak, mert úgy gondolják, biztosan lesz még utánam is más, aki beszáll. Mindezt hajtja az az érzés, hogy kimaradunk, és lemaradunk ha nem szállunk be.

Másik példa erre a Tilray (TLRY) nevű cég, amelyet elsőként jegyeztek ebből az iparágból a NASDAQ-on. Jelenleg 14,5 milliárd dollár körüli értéke van úgy, hogy mindössze 28 millió dollár volt az árbevétele. Tehát többre értékeli jelenleg a piac ezt az egy céget, mint a teljes várható amerikai marihuána iparág 2018-as árbevételét, illetve 140 S&P 500-ba tartozó cégnél is értékesebb a piac szerint. Mivel egy-egy új cégnek, mely megjelenik a tőzsdén vagy az OTC piacon, viszonylag alacsony a piaci kapitalizációja, elég jó melegágya lehet az úgynevezett „pump and dumpra”.

Tehát az árfolyamot mesterségesen az egekbe lövik, ami miatt egyre több kisbefektető akar beszállni, így az tovább növekszik. A nagybefektető, aki mozgatta a piacot, szépen fogja magát és eladja a pozícióját, bedöntve a részvény árfolyamát. A kisbefektetők nagy része ezek után pedig majd nem érti, hogy mi történt.

Marihuána részvény vásárlása: milyen cégekbe lehet fektetni

Attól függően, hogy az iparágban milyen szerepet töltenek be, három nagy csoportra lehet osztani a vállalatokat. Vannak a kannabisz termesztők, a biotechnológiai vállalatok, és a kiegészítő termékeket gyártó cégek. Fontos kihangsúlyoznom, hogy senkinek nem ajánlom e vállalatok részvényeinek megvásárlását, csupán példaként, érdekességképpen mutatom be őket.

Canopy Growth Corporation: marihuána termesztők, akik nagy létesítményekben termesztik a kannabiszt, majd adják el a végterméket boltoknak, felhasználóknak.

 

marihuána részvények

  

Cara Therapeutics: biotechnológiai vállalat, mely leginkább a kannabisz alapú gyógyszerek gyártásával, forgalmazásával foglalkozik.

 marihuána részvények

 

Namaste Technologies: kiegészítő termékeket gyártanak, fejlesztenek és forgalmaznak.

 

marihuána részvények

Látható, hogy nagyon volatilisek ezek a részvények, egy nap alatt 10% feletti növekedést, vagy esést tudnak produkálni. Annak aki nem szereti a hullámvasutat, mert nem bírja a gyomra, egyáltalán nem ajánlott felülnie rá.

Megjelentek az első ETF-ek is a piacon

Az ETF-ek olyan passzív alapok, melyeknek nagy előnye, hogy olcsóbbak, mint a befektetési alapok, illetve nem nekünk kell gondoskodni a diverzifikálásról, hanem itt már készen kapjuk azt. Természetes volt, hogy nem kell majd túl sokat várni, a marihuána iparág részvényeire létrehozott első ETF-kre sem. Szeretnél többet tudni az ETF-ekről? Olvasd el ezt a cikket: Mik azok az ETF-ek.

A legnagyobb, a Horizons Marijuana Life Sciences Index ETF (HMLSF), mely a kanadai Horizons vállalat sok ETF-je közül az egyik. Kanadai, illetve amerikai cégekbe fektet leginkább, összesen 39 tartozik a portfóliójába. Egyelőre az ETF-ek között drágának számító, 0,79%-os éves költséggel működik. Ez idővel csökkenhet, főleg ha több index követő alapot is létrehoznak ebben az iparágban.

 

marihuána részvények

Konkluzió

Amit javasolni tudok, hogy végezd el a saját kutatásod, mielőtt egy forintot is a marihuána iparágba fektetnél. Nézz utána alaposan a cégeknek, és csak olyan pénzt fektess be amit nem sajnálsz ha elveszik. Ha még az életedben nem vettél ETF-et, vagy egyedi részvényt, akkor ne ezzel kezdd, mert hatalmas csalódás lehet a vége. Ha nem vagy kockáztató típus, akkor várd meg, amíg érettebb lesz az iparág, ugyanis nem lehet megjósolni meddig tart ki az őrület ebben az iparágban. Ne feledd, hozam és kockázat mindig kéz a kézben jár. 

Tehát fontos tudomásul venni, hogy a kannabisz iparágba való fektetés szinte senkinek nem való jelenleg. Annak talán, aki keresi a magas hozamlehetőséget, mer nagy kockázatot vállani, és nem fél a veszteségektől. Az árfolyamok továbbra is növekedhetnek, de akár hatalmas zuhanás is bekövetkezhet. Mivel a cégekről nem sokat tudni, elképzelhető, hogy néhány pusztán átverés lesz, mivel jelentős termékkel nem is rendelkeznek. Ezt a távolból megitélni sokszor igen nehéz, bár jelek utalhatnak rá. Csak óvatosan!

Mit gondolsz, érdemes kannabisz részvényt venned, vagy inkább kihagyod egyelőre? Szerinted meddig tart az őrület?

 

Szívesen tanulnál a pénzügyekről? Íme, egy 14 napos, ingyenes kihívás és tréning!

Szeretnél szakértői segítséget? Kérj valódi pénzügyi tanácsadást!