Egészen biztosan hallottál már arról, hogy ha szabad szeretnél lenni, akkor mindenféleképpen vállalkoznod kell. Ez a valóságban viszont nem feltétlenül igaz. A vállalkozás egy még nagyobb mókuskerék lehet az életedben.

A mókuskerék alatt azt értjük, hogy még többet kell dolgoznod, bizonytalan lesz a bevételed, valamint rengeteg idegeskedéssel és nagy felelősséggel jár. Te felkészültél erre?

Egy felmérés szerint az induló cégek negyede, nem éri el az egy éves kort sem, a megalapításának ötödik évfordulóját pedig kevesebb, mint a vállalkozások fele ünnepelheti meg. Egy másik, a Bureau of Labor Statistics felméréséből is hasonló adatok derülnek ki, mégpedig, hogy a vállalkozások 50%-a 5 éven belül megszűnik, sőt 30%-uk 2 év alatt tönkre is megy.

Egyszerűen szólva, a vállalkozás nem való mindenkinek. Persze, nem rossz belefogni, számos dolgot tanulhatsz belőle, s magadat is sokkal jobban megismerheted. Feszegetheted a határaidat, és próbálkozhatsz, de sajnos nem lehetsz benne biztos, hogy az első vállalkozásod be is fog jönni.

Amennyiben a lehető legnagyobb esélyt akarod megadni magadnak, és a vállalkozásodnak a sikerre, akkor javaslom gyere el a Business Fesztiválra! Itt olyan sikeres vállalkozóktól tanulhatsz, akik már szinte mindent láttak, és megtapasztaltak, így tőlük tanulva, sokkal gyorsabban tudsz majd te és a vállalkozásod is fejlődni.

Tényleg szabadság a vállalkozás?

Mostanában egyre több helyről hallhatod, hogy vállalkozni nagyon jó, könnyű, és tökéletesen szabad leszel tőle.

Ez nagyjából így is van, de nem minden esetben. Sokan éppen ezek miatt, teljesen irreális képet társítanak a vállalkozáshoz.

Gondolj csak bele, sokan azt képzelik, hogy ha vállalkozók lesznek, akkor annyit dolgoznak, amennyit szeretnének. Ha nem szeretnének, akkor nem dolgoznak. De ez sajnos nem így megy. Egy kezdő vállalkozásnál pláne nem.

Éppen ezért a szabadság, amit te elképzelsz, egy kezdő vállalkozás esetében maximum abban fog megvalósulni, hogyha tényleg olyasmi dolgot csinálsz, amit nagyon szeretsz. Természetesen már ez is egy hatalmas eredmény például ahhoz képest, hogy alig várod mikor lesz vége a munkaidődnek, vagy jön már el a hétvégi pihenés ideje.

Sokszor egy komoly céget felépíteni legalább 10-20 év kemény munka. Nézzük meg, hogy 10 év szakmai tapasztalattal, mekkora fizetésre tehetsz szert alkalmazottként.

Az értékesítés területén például Sales Directorként 1,2 millió, International Sales Directorként pedig 1,6 millió forintot is kereshetsz akár. De jelentős szakmai múlttal a marketing, a HR, a logisztikai, vagy akár a mérnöki területen is elérhetőek hasonló fizetések a hellokarrier.hu statisztikái szerint.

Az említett munkabérek fixek, biztos, hogy megkapod a cégtől, tehát kiszámítható, valamint ekkora szaktudással bármikor kiléphetsz vállalkozni, ha megunnád az alkalmazotti jogviszonyt, nem beszélve arról, hogy biztosan van megtakarításod is, valamint a szakterületeden rengetek kapcsolatot építhettél egy évtized alatt.

Még mindig biztos vagy benne, hogy neked való a vállalkozás? Nem gond, ha igen, sőt. De tudd a veszélyeit, és ha a vállalkozás indítására gondolsz, ne feltétlenül a tengerparton szürcsölgetett koktél jusson eszedbe, hanem a kemény munka.

Tévhitek a vállalkozással kapcsolatban

Nagy tévhit tehát az, hogy csak vállalkozóként lehetsz szabad. A legtöbb KATA-s vállalkozó például ugyanolyan alkalmazotti mentalistással dolgozik egy-két cégnek, mintha alkalmazotti jogviszonya fűzné az adott vállalathoz. Ettől nem leszel vállalkozó.

Pont fordítva is megtörténhet ez. Alkalmazottként is lehetsz „vállalkozó” mentalitású. Ezalatt például azt értem, hogy folyamatosan fejleszted magad, csak éppen a szaktudásodat nem több jogi vagy magánszemélynek, hanem egyetlen cégnek adod el. Az, hogy az ebből származó bevételed munkabér vagy vállalkozási jövedelem, már tulajdonképpen csak adózási kérdés.

Mikor érdemes vállalkozni?

Vállalkozni csak akkor érdemes, ha kitartó vagy. Ha érzed magadban azt, hogy nem adod fel az első kudarcnál, mert meg akarod csinálni, és van is mit megcsinálnod. Tehát, ha van miérted, tudsz újat mutatni a világnak, vagyis valamiben egyedi leszel, s ha képes leszel ezért áldozatokat is hozni.

A vállalkozás rengeteg tanulással is jár. Persze, tanulni mindig érdemes, ha vállalkozó vagy, ha alkalmazott. Ám, ha a személyiséged egyelőre olyan, hogy nem tudod magadat rávenni arra, hogy emberekkel találkozz, kommunikálj, marketingezz, eladj, akkor alighanem ezekben még sokat kell fejlődnöd ahhoz, hogy egy sikeres vállalkozást beindíthass.

Éppen ezért nem való mindenkinek. Bár a személyiségedet alakíthatod, tanulással fejlesztheted, de a vállalkozás mégsem való mindenkinek. Vannak olyan emberek, akiknek nem azért nem való a vállalkozás, mert ne lennének jók az általuk végzett tevékenységben, hanem azért, mert ez a fajta önfejlesztés a gyengeségük.

Valamint alkalmazottként is kiemelkedő, jó karriert építhetsz. Alkalmazottként is lehetsz nagyon sikeres ember. Szuper csapatokat találhatsz. Olyanokat, ahova élvezet bemenni dolgozni, és ők inspirálnak abban, hogy még jobb és jobb legyél a szakmádban. A vállalkozók viszont sokszor magányosak, egyedül dolgoznak, s bevételeik is kiszámíthatatlanok. Éppen ezért csak akkor vágj bele, ha ezzel is tisztában vagy, és úgy érzed, hogy képes leszel leküzdeni az akadályokat.

A szakmád is lehet legalább annyira érdekes alkalmazottként, mintha vállalkozóként űznéd azt. Ez szintén csak jogi kérdés. A lényeg, hogy szeresd, amit csinálsz és próbálj meg benne kiemelkedni, sikeresnek lenni.

Készülj fel anyagilag!

Tegyük fel, hogy van egy viszonylag jó munkahelyed, de vállalkozni szeretnél. Persze itt máris szembetalálod magad az első kérdéssel, hogy hogyan tedd ezt meg.

Semmiképpen se hozz elhamarkodott döntést, de állíts fel magadnak egy tervet. Nem szabad, hogy a „majd” szó irányítson, ha a jelen helyzetedben nem vagy boldog. Lennie kell egy kitűzött célodnak, egy tervednek, amit követhetsz és megvalósíthatsz. Ezt írd le magadnak egy papírra, és ezzel egy időben kezdd el az anyagi helyzetedet is bebiztosítani.

Kezdj el félretenni, és nézd meg a házi költségvetésedben, hogy hogyan tudod visszafogni a kiadásaidat, vagy akár több bevételre szert tenni. Szükséged van neked a legújabb csúcskategóriás mobiltelefonra? Esetleg nem lenne jobb számodra, egy kisebb autó? Ha ezeket a kérdéseket felteszed magadnak, máris megtudhatod, hogy le tudod-e cserélni az autódat és a telefonodat.

Az eladott nagyobb autó, és a megvett kisebb autó értéke közti különbséget pedig tedd félre. Erre azért van szükség, hogy legyen elegendő vésztartalékod ahhoz, hogy ne rendítsen meg az induló vállalkozásod akkor sem, ha nem termel bevételt, esetleg plusz kiadást jelent.

Ezen kívül jó ötlet lehet az is, ha kezdetben mellékállásban kezdesz el foglalkozni az induló vállalkozásoddal, persze vannak helyeztek, amikor erre nincs lehetőséged. Akkor marad a megtakarítás, majd a felépített tőkéből való elindulás.

Záró gondolatok

Tehát, ha vállalkozásba szeretnél fogni, ne számíts arra, hogy egy év múlva már nem is kell gondolnod a munkára, mert annyi pénzt fog hozni, hogy már megszámolni sem tudod.

A vállalkozásod elindításához számolnod kell azokkal a költségekkel is, amit elveszítesz, ameddig nem dolgozol. Vagyis, ameddig fel nem építed, és be nem indul a vállalkozásod, nem igazán fogsz pénzt keresni. Éppen ezért szükséges, hogy legyen elegendő megtakarításod erre az esetre is.

Egy példával szemléltetve, ha havonta keresel 300 ezer forintot, és a vállalkozásod indítása miatti bevételkiesésed mondjuk 6 hónapig tart, akkor bizony 1,8 millió forintra lesz minimum szükséged.

Tanulj, fejlődj, tegyél félre, gyűjts tapasztalatot, és ha úgy érzed, hogy te megtettél mindent, akkor kezdj el vállalkozni.

Fontos! Nem lebeszélni szeretnélek a vállalkozásról, hiszen én is élvezem, hogy a magam ura vagyok. Viszont sokan nem látják a beletett munkát, az átdolgozott éjszakákat, és hétvégéket, csak az utazásokat, szép autót, tehát a külcsínt. 

Ha szeretnéd elkezdeni a saját vállalkozásodat, akkor érdemes felkészülnöd a vállalkozói létre. Ezt, és még sok induláshoz, fejlődéshez szükséges információt megtanulhatsz a Business Fesztiválon. Én ott leszek, tanuljunk együtt!

Te vágysz arra, hogy vállalkozó legyél? Mire vállalkoznál?

Írd meg kommentben válaszaidat!

A cikk utoljára frissült: 2020.01.06.

Szívesen tanulnál a pénzügyekről? Íme, egy 14 napos, ingyenes kihívás és tréning!

Szeretnél szakértői segítséget? Kérj valódi pénzügyi tanácsadást!